Bhután, a kőfürdők országa
A forró köves fürdők több mint tizenhárom évszázada a bhutáni kultúra alapvető részét képezik. Az ősi "wellness-hagyomány"egyre népszerűbb az országba érkező turisták körében is hiszen valóban testi, lelki felüdülést nyújt
A Bhutánba érkezők egyetértenek abban, hogy az apró himalájai ország már önmagában is tökéletes hely feltöltődésre. De ezt tovább is fokozhatjuk. Bhután egyik ősi neve Menjung, ami annyit tesz: "A gyógynövények földje". Nem véletlenül, a bhutáni testi-, lelki- gyógyászat története egészen a VII. századi Tibetig nyúlik vissza, és sok mindent átvett az indiai ajurvédikus gyakorlatokból is.
A bhutáni forró fürdők nem olyanok, mint a világ más forró fürdői. Úgynevezett menchut használnak, ami gyógyvizet jelent. A menchu friss vízből és az Artemisia absinthium (üröm) leveleiből áll össze. A keveréket folyami kövekkel melegítik fel, amelyeket tűz fölött hevítenek, majd egy csúszdán keresztül a kádba juttatják. A forró kövekből kulcsfontosságú ásványi anyagok jutnak a vízbe.
A bhutáni forró köves fürdő kiváló módja a kikapcsolódásnak, nem is beszélve az egészségügyi előnyeiről. A meleg víz a gyógynövényekkel és a kövekből származó ásványi anyagokkal kombinálva csodákra képes. A bhutániak a forró köves fürdőt olyan betegségek kezelésére is használják, mint az ízületi gyulladás, a magas vérnyomás, az ízületi fájdalmak, a gyomorpanaszok és a bőrpanaszok.
A hagyományok szerint a bhutáni családok ma is hetente egyszer vagy kétszer a forró kőfürdőben pihennek. Egyesek még asztrológusukkal is konzultálnak előtte, hogy melyik az a nap, amikor a fürdő a legjobban kifejti a hatásait.
A forró kőfürdőket jellemzően ma is rusztikus környezetben helyezik el. Többnyire mezőgazdasági épületekben vagy akár közvetlenül a szabad ég alatt, ahol folyóvíz áll rendelkezésre. Manapság Bhután-szerte megtalálhatjuk őket, a rusztikus parasztházaktól a fényűző ötcsillagos szállodákig, szinte mindenhol.
Fürdők, ahova érdemes ellátogatni
Bjagoe Menchu
A Bjagoe Menchu Paro-ban, egy helyi forrás közelében található. Hagyományos, fából készült kádak várják a relaxálni vágyókat. 2017-ben napenergiával működő vízmelegítő rendszereket és vízmelegítő kemencéket is telepítettek, hogy csökkentsék a tűzifa felhasználását. A Bjagoe Menchu népszerű célpont, havonta legalább 300-an látogatják.
Sherab Dema vendégház
Ha egy autentikus bhutáni forró kőfürdő élményére vágyunk, érdemes felkeresni a Sherab Dema Farmhouse Homestayt. A létesítmény Bumthang-ban, a híres Jambay Lhakhang templomtól sétatávolságnyira található és igen népszerű a helyiek körében is. A fürdő hagyományosan van berendezve, a kádakból festői kilátás nyílik a környékre, így a fürdőzés egészen különleges élménnyé válik.
Aum Choden Homestay
Az Aum Choden Homestay egy szerény, 108 éves, kétszintes, hagyományos bhutáni ház Paróban, ahol családias környezetben élvezhetjük a bhutáni vendégszeretetet. A forró köves fürdőn kívül itt kipróbálhatjuk az íjászatot, a dartsot (khuru) illetve belekóstolhatunk a bhutáni konyha tradicionális remekműveibe is.
Uma Paro és Uma Punakh
A szállodalánc Paróban és Punakhában rendelkezik létesítményekkel, ahol 90 perces forró kőfürdőt kínálnak. Ezek talán a legdrágábbak Bhutánban, de itt a minőségért fizetünk: különlegesen figyelmes, minden igényt kielégítő szolgáltatást kínálnak. A kádakból a kilátás is lélegzetelállító.
Amankora Gangte
A Bumthang-ban található Amankora forró kőfürdőit mezőgazdasági fészerekben alakítottak ki. Gyertyafény, ízes teák, különleges harapnivalók és a Himalája hegyeire nyíló lenyűgöző kilátás várja a látogatókat.
Kapcsolódó inspirációk:
A hindu mitológia szerint Siva isten otthona, de ugyanakkor szankszrit jelentése szerint a „hó lakhelye” is a világ legfiatalabb hegyvonulata, a mintegy 70 millió éves Himalája hegység.
![Nepál és Bhután - a Himalája két gyöngyszeme - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/nepal-bhutan/Gokyo-Ri-with-prayer-flags.jpg)
Bhután a békeszerető nemzetek egyike. Lakói vendégszeretők, de meglehetősen tisztelik a hagyományaikat, de van néhány íratlan szabály, amit ildomos betartani.
![Bhutáni kisokos - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Bhutan/Bhutan-utazas-AdobeStock_335228455.jpg)
Bhután egész évre tartogat meglepetéseket. A himalájai királyság számos különlegességgel vonzza a turistákat.
![Bhután, a négy évszakos úti cél - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Bhutan/Bhutan-utazas-AdobeStock_166122707.jpg)
A Bhutáni Királyság a Kelet-Himalájában fekszik. Titokzatos ország, amely sokak számára alternatív univerzumból valónak tűnik. Íme néhány érdekes tény Bhutánról.
![Bhután a tények tükrében - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Bhutan/Bhutan-utazas-AdobeStock_634809609.jpg)
A bhutáni Paro nemzetközi repülőtér a világ egyik legveszélyesebbje: mindössze néhány pilóta rendelkezik engedéllyel arra, hogy itt leszállhasson.
![Bhután különleges reptere - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Bhutan/Bhutan-utazas-repuloter-AdobeStock_415221674.jpg)
A himalájai királyság konyhájára a környező hegyi népek gasztronómiája volt hatással. Kóstoljon bele Bhután finomságaiba!
![Bhután ízei - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Bhutan/Bhutan-utazas-etelek-AdobeStock_320330117.jpg)
A Potala palota a tibeti Vörös-hegyen áll, 3750 méter tengerszint feletti magasságon, Lhászában, Kína Tibeti Autonóm Területének fővárosában. A dalai lámák egykori téli palotája, Tibet szimbóluma.
![Tibet csillaga, a Potala palota - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Tibet/Tibet-Potala-palota-AdobeStock_57727325.jpg)
Tibet a világ teteje, számos utazó álma. A hosszú évekig elzárt régió őrzi ezredéves hagyományait, titokzatos vallási szokásait és érintetlen, tiszta természeti szépségeit. Fedezze fel Tibet csodáit!
![Tibet csodái - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Tibet/Tibet-AdobeStock_37376022.jpg)
A Tibeti Autonóm Terület egyedülálló természeti és kulturális kincsek otthona. Összeállításunkból most kiderül, mennyire ismerjük vagy sem Tibet varázslatos világát. Tartson velünk!
![Tibet a tények tükrében - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Tibet/Tibet-AdobeStock_67682327.jpg)
Minden utazás új vidékek és új kultúrák felfedezésével jár. Minden kulturális közegnek megvannak a maga sajátos szabályai, szokásai, amelyeket nem csak illik, de ildomos is betartani. Így van ez Tibetben is.
![Top tippek Tibethez - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Tibet/Tibet-AdobeStock_201993938.jpg)
A tibetiek többsége a több mint 3000 méter magasan fekvő Qinghai-Tibet fennsíkon él. A nagy földfelszíni magasság miatt sajátos ételeik és étkezési szokásai vannak. Kóstoljon bele Tibet ízeibe!
![Tibeti csemegék - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Tibet/02-Tibet-momo.jpg)
Tibet spirituális és kulturális öröksége páratlan. A lenyűgöző természeti szépségek díszletei között az ősi és a modern kultúra keveredik itt, csodálatot és tiszteletet ébresztve mindenkiben.
![Tibet és a fekete hit - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Tibet/01-Tibet-AdobeStock_107254964.jpg)
Nepál fenséges hegycsúcsaival, hatalmas erdeivel, tiszta vizű tavaival és érintetlen természeti kincseivel maga a földi paradicsom.
![Nepál: programok - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/nepal/00f-Nepal.jpg)
Nepál legmagasabban fekvő ír pubja az Everest csúcsára igyekvő túrázók utolsó megállója. Ennél magasabban már megszűnik az emberi civilizáció.
![Nepál: ír kocsma - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/nepal/00e-Nepal.jpg)
Az innovatív nepáli múzeum összekapcsolja a nepáliakat kulturális örökségükkel, a világnak pedig segít abban, a művészet, a kultúra és a történelem révén megismerjék az országot.
![Fedezze fel Nepál kincseit a fotelből! - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/nepal/00d-Nepal.jpg)
Ismerje meg Nepál különleges csodáit! A hegyvidéki ország jóval többet nyújt a Himalája szemet gyönyörködtető csúcsainál.
![Nepál csodái - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/nepal/00c-Nepal.jpg)
A Fülöp-szigetek lenyűgöző természeti kincseit testközelből a legjobb megismerni. Érdemes tehát belevetni magunkat a paradicsomi ország felfedezésébe.
![Fülöp-szigetek, a kalandorok paradicsoma - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Fulop-szigetek/06-Fulop-szigetek-Siargao-AdobeStock_296337437-1920px.jpeg)
A Fülöp-szigetek lenyűgöző természeti kincseit testközelből a legjobb megismerni. Érdemes tehát belevetni magunkat a paradicsomi ország felfedezésébe.
A filippínóknak számos olyan, elsőre meglepő szokásuk, gesztusuk van, amelyek fontos információkat hordozhatnak. Az utazóknak is érdemes a legfontosabbakat megismerni.
![Fülöp-szigeteki kisokos - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Fulop-szigetek/05-Fulop-szigetek-pagmamano-AdobeStock_696396639-1920px.jpeg)
A filippínóknak számos olyan, elsőre meglepő szokásuk, gesztusuk van, amelyek fontos információkat hordozhatnak. Az utazóknak is érdemes a legfontosabbakat megismerni.
A Fülöp-szigetek számos természeti és kulturális kinccsel büszkélkedhet, és kissé meglepő dolgokban sincs hiány. Összeállításunkban ezek között kalandoztunk.
![Fülöp-szigeteki furcsaságok - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Fulop-szigetek/04-Fulop-szigetek-templom-AdobeStock_286111496-1920px.jpeg)
A Fülöp-szigetek számos természeti és kulturális kinccsel büszkélkedhet, és kissé meglepő dolgokban sincs hiány. Összeállításunkban ezek között kalandoztunk.
A közel hétezer szigetből álló Fülöp-szigetek végtelen, buja erdőségeiről, gyönyörű strandjairól, egzotikus élővilágáról és fenséges hegyeiről ismert.
![A Fülöp-szigetek kincsei - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Fulop-szigetek/03-Fulop-szigetek-Chocolate-hills-AdobeStock_83872920-1920px.jpeg)
A közel hétezer szigetből álló Fülöp-szigetek végtelen, buja erdőségeiről, gyönyörű strandjairól, egzotikus élővilágáról és fenséges hegyeiről ismert.
A Fülöp-szigetek Ázsia egyik vonzó turisztikai célpontja. Mégis viszonylag keveset hallunk róla. Ismerje meg néhány érdekes adaton keresztül ezt a különleges országot!
![Fókuszban a Fülöp-szigetek - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Fulop-szigetek/02-Fulop-szigetek-Manila-AdobeStock_137284374-1920px.jpeg)
A Fülöp-szigetek Ázsia egyik vonzó turisztikai célpontja. Mégis viszonylag keveset hallunk róla. Ismerje meg néhány érdekes adaton keresztül ezt a különleges országot!
Kulináris utazásra invitáljuk Ázsiába. Kóstoljon bele velünk a Fülöp-szigetek különleges csemegéibe! Ínycsiklandó falatok várják.
![Fülöp-szigeteki gasztrokaland - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Fulop-szigetek/01-Fulop-szigetek-etelek-AdobeStock_390416608-1920px.jpeg)
Kulináris utazásra invitáljuk Ázsiába. Kóstoljon bele velünk a Fülöp-szigetek különleges csemegéibe! Ínycsiklandó falatok várják.
A hinduizmus legfontosabb ünnepét szerte a világon ünneplik, a fény győzelmét szimbolizálja a sötétség felett.
![Kerala ayurvédikus varázsa - OTP Travel Utazási Iroda - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/india/diwali/divali4.jpg)
A hinduizmus legfontosabb ünnepét szerte a világon ünneplik, a fény győzelmét szimbolizálja a sötétség felett.
Kerala ayurvédikus központjai a világ minden tájáról vonzzák a látogatókat. Ismerje meg közelebbről ezt az 5000 éves tudományt.
![Kerala ayurvédikus varázsa - OTP Travel Utazási Iroda - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/india/ayurveda/11.jpg)
Kerala ayurvédikus központjai a világ minden tájáról vonzzák a látogatókat. Ismerje meg közelebbről ezt az 5000 éves tudományt.
Kapcsolódó ajánlatok:
![](/offerpictures/bg/1080918.jpg)
![](/offerpictures/bg/1080992.jpg)
![](/offerpictures/bg/1067687.jpg)