Élmények a világ körül

Keresés

OTP Travel Utazási Iroda- Történelmi kalandozások Rodoszon
A természeti szépségei mellett Rodosz kifejezetten gazdag történelmi örökséggel is büszkélkedhet.

Történelmi kalandozások Rodoszon

A természeti szépségei mellett Rodosz kifejezetten gazdag történelmi örökséggel is büszkélkedhet. Antik és középkori műemlékek sora maradt itt fent a letűnt korok iránt érdeklődő turisták legnagyobb örömére.
A történelmi emlékek legtöbbje a középkori városmagban található. Az úgynevezett Chora kerület számtalan templommal és kisebb műemlék épülettel büszkélkedhet. A leghíresebbek a Suleiman-mecset, a Chora templom, a Mustafa szultán mecset, a muszlim könyvtár, a Szent György-templom, a Miasszonyunk temploma és a Szent Paraskeva templom.
A képzőművészet szerelmeseinek szinte kötelező meglátogatniuk a helyi galériát, amely középkori és modern mesterek műveit mutatja be. Igen gazdag a kiállítási anyag, úgyhogy el tudunk időzni felette. A Régészeti Múzeum szintén egy fontos állomása lehet a történelmi kalandozásoknak, mondhatni, kihagyhatatlan.

Rodosz egyik jelentős nevezetessége Lindosz a falu mögött található, 125 méter magas szikla tetejére épült, a 20. század elején feltárt akropolisz is. Az építmény rengeteg érdekességet tartogat. A legmagasabb ponton található Az Athéné-szentélytől minden irányba csodálatos kilátás tárul elénk. Az építmény az ókori világ egyik legszentebb helye volt, a hagyományok szerint ellátogatott ide Szép Helené, Héraklész de még Nagy Sándor is. Nem szabad tehát kihagyni! Az akropoliszhoz való feljutás gyalogosan lehetséges, amelynek izgalmas alternatívája lehet a szamárbérlés. Próbálják csak ki!

A szigeten fontos régészeti feltárások is folynak. Kameiros ősi városa ezek közül az egyik legérdekesebb. A település virágkora a Kr.e. 5 századra tehető. A 3. században egy erős földrengés sújtotta Rodosz szigetét, amikor sok épület vált a természet erőinek martalékává. A megmaradt romok azonban ebben a formájukban is lenyűgöző történelmi hátteret nyújtanak a tartalmas nyaraláshoz.

További rodoszi inspirációk

Rodosz 10 csodája - OTP Travel Utazási Iroda
Bemutatunk 10 helyet, amelyek miatt érdemes Rodoszt újra és újra felkeresni!

10 görög étel, amit Rodoszon ki kell próbálni! - Top 10 görög étel - OTP Travel Utazási Iroda
Ha Rodoszon jár, ne hagyja ki ezeket a különleges görög ízeket!

OTP Travel Utazási Iroda - Rodosz óriása
Az ókori világ hét csodája közül hatodikként számon tartott rodoszi kolosszus Héliosz napisten óriási méretű szobra volt Rodosz városában.

OTP Travel Utazási Iroda - Rodosz és az Oszmán Birodalom
Az Oszmán Birodalom számára Rodosz kulcsfontosságú volt, így folyamatosan próbálta uralma alá hajtani. Ismerje meg a csodás sziget történelmét!

OTP Travel Utazási Iroda - Rodosz, a Johanniták szigete
Rodosz, a Földközi- és az Égei-tenger találkozásánál fekvő csodás görög sziget történelme tele van kalandokkal, háborúkkal és lovagokkal.

Rodosz, Görögország - utazási ajánlatok OTP Travel Utazási Iroda
Rodoszi akciós nyaralás, fantasztikus görögországi utazások

OTP Travel Utazási Iroda- Rodosz, a pillangók szigete!
Igazi mesebeli táj, egy apró paradicsom Rodosz szívében.

Kapcsolódó ajánlatok

Sajnos nincs megfelelő találat. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.

További ajánlatok:

GÖRÖGORSZÁGI TENGERPARTI SZÁLLÁSOK

Görögország
250 000 Ft-tól/fő

ISTENI ATHÉN - CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS

Görögország
379 000 Ft-tól/fő

KRÉTA - FLY & DRIVE

Görögország
449 000 Ft-tól/fő

XENONES FILOTERA**** - SANTORINI

Görögország
909 000 Ft-tól/fő

Hívjon minket!

+36 1 486 6600
Szakértőink minden utazási kérdésére válaszolnak.
Irodáinkban személyesen állunk az Ön rendelkezésére!

Keressünk együtt!

Személyes utazási szaktanácsadóink
az Ön igényei megismerése után
a legmegfelelőbb utat állítják össze!

Segítünk!

Élő chat
hétfőtől - péntekig
08:30 - 17:00