A megszerzett területeken újjá kellett szervezni az államot, kiépíteni a közigazgatás és a bíráskodás rendszereit. A lovagrendek mindezekben aktív szerepet vállaltak. A legfontosabb feladatuk azonban továbbra is a katonai védelem, illetve a folyamatos háborúk során megsérülő harcostársak ellátása, gyógyítása volt.

Jelentős erőt jelentett akkoriban a rejtélyek övezte Templomos Lovagrend, a német lovagrend, amely később a Baltikumban épített ki magának önálló birodalmat, illetve a Johannita Lovagrend, amely aktívan kivette a részét a mamelukok elleni háborúkban.

A rendet 1070 körül alapították a Szentföldön, védőszentjük Szent János volt, ebből ered a johannita elnevezés. Eleinte a jeruzsálemi ispotály fenntartása és működtetése volt a feladatuk innen jön az ispotályos elnevezés is. A később a harcokból is kivették derekasan a részüket és ők építették Krak de Chevaliers máig is álló erődjét Szíriában.

1291-ben azonban elesett Akko, az utolsó nyugati kézen maradt város is, a johanniták a templomosokkal Ciprusra költöztek. A ciprusi uralkodó azonban nem nézte túl jó szemmel a johanniták térnyerését, ezért Foulques de Villaret nagymester úgy döntött, saját hazát keres a rend számára. A Johanniták Rodoszt szemelték ki.

A sziget a Földközi- és az Égei-tenger találkozásánál feküdt, közel a kis-ázsiai partokhoz, így akár későbbi keresztes hadjáratok kiindulópontjának is alkalmas volt. Jól védhető kikötővel rendelkezett, ugyanakkor a területe is elegendőnek tűnt az önellátáshoz. Csak el kellett valahogy foglalni. Rodosz helyzete azonban akkoriban meglehetősen bizonytalan volt. Eredetileg Bizánchoz tartozott, de ekkoriban a genovaiak zálogbirtoka volt, a valóságban azonban velencei kalózok tartották rajta a kezüket. Így először azt kellett eldönteni, kitől is foglalják el.

Villaret nagymester 1306-tól kezdve tárgyalni kezdett Genovával és Bizánccal a sziget sorsáról. Genova igent mondott, hogy ha a johanniták Rodoszt vissza tudják foglalni, megtarthatják. Vinioli genovai admirális eladta Rodoszt, Kosz és Lerosz szigeteivel együtt. 1309-ben II. Andronikosz bizánci uralkodó is megígérte, hogy nem követeli vissza a szigetet a lovagrendtől, ha azok megszerzik. A politikai ügyeket ezzel lezárták.

A johanniták egy kisebb flottával és néhány genovai gályával 1306-tól megindították a hadműveleteket. Partra szálltak és lépésről lépésre hódították meg a szigetet. Maga Rodosz vára még két évig ellenállt, de a Johanniták kitartását végül siker koronázta. 1309-re befejeződött Rodosz elfoglalása, a közeli szigetekkel együtt. Hamarosan azonban újra harcolniuk kellett, immár saját maguk védelmében.

A lovagok vallási közösséget alkottak, tagjaik azonban Európa legkülönbözőbb vidékeiről érkeztek. Az általuk beszélt nyelvek szerint különböztették meg magukat, hét ilyen nyelvi csoport létezett, a provanszál, az Auvergne-i, a francia, az olasz, az aragóniai, az angol és a német.

Az aragóniai csoport idővel szétvált a kasztíliai és a katalán nyelvek csoportjára. A hivatalos nyelv a latin volt, de inkább a francia volt közlekedőnyelv. A rendi regulát 1113-ban II. Paszkál pápa hagyta jóvá. A 1113. február 15-én kelt pápai bulla biztosította a rend függetlenséget, és szentszéki védnökséget vállalt a rend felett, ugyanakkor lehetővé tette, hogy mindenféle egyházi és világi befolyástól mentesen választhassák elöljáróikat. A lovagok szellemi vezetője a pápa volt, de az általuk kinevezett rodoszi püspök lett a helyi görög metropolita főnöke. Érdekesség, hogy a helyiek a lovagokat „kolosszusoknak” nevezték. A lovagrend rodoszi vendégeskedése idején, 1309-től 1522-ig 19 nagymestert választottak, közülük 14 francia nyelvű volt.

A johanniták látva az Oszmán Birodalom erősödését a szigetet célirányos haditermelésre állították át. Minden megművelhető földet termelés alá vontak, a helyben található faanyagot hajókhoz, hadigépekhez használták fel. Fontos szerep hárult Rodosz polgári lakosságára is, mert kb. 450 lovagnál több ritkán volt a szigeten. A görög lakosság létszáma nagyjából 20 000 fő volt. A mezőgazdasági termelést ők végezték, de részt vettek az erődítési munkálatokban is, falakat, tornyokat építettek, háború esetén védelmi feladatokat is elláttak, illetve evezősként szolgáltak a hadihajókon. A johanniták tiszteletben tartották a helyi lakosságot, akik a római pápa elismerése mellett megtarthatták ortodox vallásukat, így együttműködőek voltak. A látványos gazdasági növekedés dacára a szigetállam ellátása a tengeri kereskedelemtől függött. No meg a pénztől.

Kapcsolódó ajánlatok

További rodoszi inspirációk