A legenda szerint egy helyi isten feleségül akart venni egy gyönyörű nőt, Naipi-t, akinek viszont már volt egy halandó szerelme, Tarobá. Ők ketten egy kenuban menekültek el az isten elől. Amikor az erre rájött, dühében felszeletelte a folyót, létrehozva ezzel a vízeséseket és halálos zuhanásba taszítva a szerelmeseket. Bár a vízesések nagyrészt Argentínához tartoznak, a brazilok sem elégedetlenkednek, szerintük ugyanis a látvány az ő oldalukról sokkal szebb. A mindkét országban megtalálható nemzeti parkot 1939-ben hozták létre és világ legnagyobb vízesés rendszerét védi.

A brazil oldalon az 1200 méter hosszú Vízesés ösvény sok kisebb vízesés sorozata a folyó mentén haladva, míg az anyatermészet erejének csodálatos bemutatójaként az egész az Ördögtorkolatban azaz a Garganta di Diabónál csúcsosodik ki.

Az Iguazú-vízesés környéke olyan különleges vadállatokat sorakoztat fel, melyekre a gyakorlott utazók is rácsodálkoznak. Ezek közül számos olyan állat van, melyet könnyen megpillanthatunk, ha ide látogatunk.

Csokorba gyűjtöttük a legérdekesebb állatfajokat.

Az Iguazú-vízesés legszembetűnőbb állatai az ormányos medvék, azaz koátik. A mosómedvefélék családjába tartozó állatok a földön és a fákon egyaránt élnek, főként gyümölcsökkel és gerinctelen állatokkal táplálkoznak, alkalmanként egy-egy kisebb állat vagy madár tojásával. Bár nagyon kedvesnek és simogatni valónak tűnnek, tűhegyes kis fogaikkal nagyot tudnak harapni, így érdemes megtartani tőlük a három lépés távolságot.

A fekete kapucinusmajmok a térség legpimaszabb kis állatai közé tartoznak. Különösen nagy számban élnek a vízesés argentin oldalán, és mivel az emberek a tiltó táblák ellenére is etetik őket, így elég erőszakosak tudnak lenni. Nagyobb csoportokban élnek, egy-egy családhoz közel 20 fő is tartozhat, intelligenciájukat pedig jól tükrözi, hogy szerszámokat is használnak az étel vagy az ital megszerzéséhez. Foz do Iguacuban például megfigyelték, hogy a hím kapucinusok a látogatóktól szerzett kenyeret a fatörzs lyukaiba mártva szereznek ivóvizet.

Bár úgy néz ki, mint egy apró szarvas, az aguti valójában egy rágcsáló. Hosszabb lábú tengerimalachoz hasonlítják. Gyümölcsökkel, diófélékkel, magvakkal és az erdő talaján található levelekkel táplálkozik. A magok elásása miatt nevezik őket a dzsungel kertészeknek. Finom megjelenésük ellenére ők az egyetlen olyan állatok, amelyek éles rágcsálófogaikkal képesek önállóan feltörni egy brazil diót. Félénk állatok, riasztó hangjuk olyan, mint a kutyaugatásé.

Az Iguazú-vízesés egyik leglátványosabb madara a tukán. Azonnal felismerhető kivételesen nagy csőréről, amelyet arra használ, hogy a fán lévő ülőhelyéről elérje a távoli gyümölcsöket.

Egy másik lenyűgöző nagy madár, amely elég gyakori Iguazú területén, a gesztenyefülű arasszári. Túlméretezett csőre elárulja, hogy szoros rokonságban áll a tukánokkal, bár az arasszári csőre testméretéhez képest valamivel kisebb. A tukánok és az arasszári repülés közben a legszembetűnőbbek, így a legnagyobb valószínűséggel akkor láthatjuk őket, amikor szárnyra kapnak.

Ezek a zajos madarak nagyobb csapatokban élnek, közösen táplálkoznak és építik fészkeiket, segítenek egymásnak a fiókák gondozásában. Egyik legérdekesebb képességük, hogy más állatok hangját képesek utánozni. Az emberektől nem félnek, gyakran keresik társaságukat, mert élelmet remélnek tőlük.

Az Iguazú-vízesés körüli erdők állandóan meleg hőmérsékletet és magas páratartalmat élveznek, ami a pillangók paradicsomává varázsolja a térséget. Szebbnél szebb, színesebbnél színesebb lepkék várnak minket.