,,Úgy érzem, mintha egy másik bolygón lennék" – jelentette ki a világ első űrhajósa, az 1961-ben Brazíliavárosba érkező Jurij Gagarin. Egyedisége okán 1987-ben a világörökség része lett a világ egyetlen 20. században épült városaként. A település azonban soha nem volt egyértelmű sikertörténet. Hangulata ugyan valóban egyedi, ám bizonyos területei mind a mai napig beépítetlenek ráadásul a település köré húzódott munkásnegyedeket sem sikerült felszámolni. A felelős várostervező építész, Lúcio Costa által megálmodott úgynevezett szuperkvadrák, a hatalmas lakóegységek és a környező nyomornegyedek között hatalmas a különbség.

A város legfontosabb középületeit Oscar Niemeyer tervezte és ő volt a projekt felelőse is. Gyakorlatilag szabad kezet kapott a rajzasztalnál. A megrendelés szerint félmillió lakóval számoltak, jellemző, hogy ma meghaladja a kétmillió főt a népesség. Az alaprajz repülőgépet formáz madártávlatból, ami még ma is látható, de a környéke már teljesen beépült.

Costa tervében a repülő pilótafülkéjében helyezkednek el a kormányépületei, szárnyában és törzsében az egyéb hivatali és a lakóépületek. Az alaprajzban a felemelkedő hatalmat, az erősödő Brazíliát látták és egy szociálisan igazságos várost vizionáltak. Terveik szerint a szuperkvadrákban a legkülönfélébb társadalmi rétegek élnek majd együtt, miközben a közelben lesznek az egyéb kiszolgáló egységek, iskolák, óvodák, üzletek és templomok. Niemeyer bátran használta a betont, így olyan épületek születhettek, mint amilyenek a kongresszusi épületcsoport csészéi vagy a Catedral Metropolitana.

A város átadását követően a riói hivatalnokok, politikusok azonban nemet mondtak a költözésre. A kormány erre kijelölte a 1972. szeptember 7-ét, azzal, hogy aki addig nem költözik át, elveszíti az állását. Ez azért megtette a hatását. Ám az első években a város gyakorlatilag csak hétfőtől csütörtökig működött: pénteken a politikusok repültek haza, így kihaltság telepedett a fővárosra. A később puccsot végrehajtó katonaság, amely 1985-ig vezette Brazíliát, kedvelte a települést, itt csendben ki lehetett bekkelni az egyre gyakoribb zavargásokat.

A város és környéke manapság a leggazdagabb régió Brazíliában. Az életszínvonal jóval magasabb, mint az országban. Az állami alkalmazottak jól keresnek, a közlekedés működik és a kulturális élet is változatos.

Brazília lakói azonban nem tartják igazi sikertörténetnek a főváros áttelepülését. A többi nagyvárostól több száz kilométerre működő kormányra ugyanis meglehetősen nehéz nyomást gyakorolni. Brazíliaváros megalapításának ugyanakkor pozitív hatásai is lettek, a közép-nyugati országrészhez kaput nyitott és ennek révén olyan tartományok, mint Mato Grosso, Goias és Tocantins bekapcsolódhattak az ország vérkeringésébe.

A klasszikus városnézés itt nem jöhet szóba: a nevezetességek között buszozni vagy taxizni lehet. Több jelentős Niemeyer-alkotás is érdemes a felkeresésre. Ilyen a Kongresszusi székház és a Costa és Niemeyer közös terve alapján épült Praça dos Tres Poderes, a Három hatalom tere. Itt van a világ legnagyobb, 600 kilogrammot nyomó, folyamatosan használt zászlója is, ami 1960-óta folyamatosan lobog. A település jelképe az imára kulcsolt kezet formázó a Catedral Metropolitana székesegyház. A város legmagasabb épületéből, a 224 méter magas tévétoronyból mindez belátható.

Brazília főútját egyes források a világ legszélesebb útvonalaként emlegetik, állítják: az Eixo Monumental-on 160 autó elfér egymás mellett. Valójában azonban két hatsávos, ellenkező irányú útszakaszból áll, amelyeket széles zöld sáv választ el egymástól.