A nattō különleges japán étel, alapja az erjesztett szójabab. Az erjesztés folyamata időigényes, de meglehetősen egyszerű, mivel csupán beáztatott szójababot és a Bacillus subtilis baktériumot használnak, amelyet Japánban nattō-kin néven ismernek. A végtermék egy egyedi textúrájú, kemény bab lesz, amelyet ha erőteljesen összekeverünk egyedülálló csemegét kaphatunk. Mivel a nattō erjesztéssel készül, csípős, jellegzetes illata van, amelyet gyakran hasonlítanak erős, aromás sajtokéhoz.

A japán Kantō régió monjayaki néven ismert specialitása. A palacsintatésztája búzalisztből (komugiko) és halászléből (dashi) készül. A palacsintát káposztával, fűszerekkel és egyéb hozzávalókkal keverik össze, és addig sütik, amíg az alja ropogós, a felszíne pedig részben átsült nem lesz. Az étel először a második világháború után vált népszerűvé, amikor az élelmiszerhiány miatt számos család számára ez az étel jelentette a napi betevőt. A monjayakit korábban buddhista szertartásokon szolgálták fel.

A takuan savanyított japán daikon retek, és mint ilyen, a tsukemono savanyúságok csoportjába tartozik. A japán daikon nagyon ropogós, édes és enyhe ízű. Általában napon szárítják, sóval és különböző fűszerekkel ízesítik, majd néhány hónapig a kurkumából, rizsecetből, cukorból, sóból és vízből álló páclében hagyják. Ha elkészült, a daikon sárga színű és enyhén csípős. Akita prefektúrában a takuant füstölik, és ekkor iburigakko néven ismerik.

A hosomaki szusi kategóriájába tartozó tekkamaki tekercs az egyik legelterjedtebb szusi-fajta. A nori lapok, a szusi rizs és a nyers tonhal a három alapvető tekkamaki összetevő. A nori, a préselt és szárított tengeri moszat lapokat csomagolóanyagként használják, amely kompozíciót összetartja. Az enyhén savanykás ízű szusi rizst a nori tetejére terítik, a tekercs központi része pedig egy darab nyers tonhal. A zsenge és puha, rózsaszínű és enyhe ízű hal tökéletesen kiegyensúlyozza a nori és a rizs finom ízét.

A tamago nigiri szusi a nigiri szusi hagyományos japán fajtája. Kézzel sajtolt szusi rizsből áll, melyet egy szelet tojásrántottával koronáznak meg. Az ételnek édeskés íze van, mivel a tojásokat dashi-val és cukorral főzik. Hagyományosan ezt a fajta szusit kézzel, egyetlen harapással fogyasztják el, és állítólag nincs két szusi étterem, ahol ugyanazt a receptet használnák. Ezt a fajta nigirit mindig utoljára kell elfogyasztani!

A kappamaki az egyik legelterjedtebb szusi fajta, amely nori hínárból, ecetes ízesítésű szusi rizsből és szeletelt uborkából, lehetőleg vékony, mag nélküli japán uborkából áll. Ez fajta a makizushi (tekercselt szusi) széles csoportjába tartozik, és hagyományosan harapható darabokra szeletelve, szójaszósszal, savanyított gyömbérrel és wasabival kísérve tálalják.

Ünnepi alkalmakkor fogyasztott ősi kínai csemege, a holdkenyér egy pite-szerű tészta, amelyet hagyományosan fekete szezámmaggal vagy lótuszmagpasztával töltenek, vörösbabbal, sült sertéshússal, mungóbabbal, datolyával és sózott kacsatojás sárgájával együtt. Kerek formájuk nemcsak a Holdra emlékeztet, hanem a visszatérés vagy a teljes kör szimbóluma is, amely a kínai filozófiában a beteljesülést, az egységet, a tökéletességet és az egységet jelenti.

A dango egy hagyományos japán édesség, amelyet rizslisztből és cukorból készült gombócok formájában, bambuszpálcára nyársalva kínálnak. Egyes régióspecifikus változatokban más típusú lisztet (például burgonya- vagy köleslisztet) vagy más összetevőket, például zöld teát vagy azuki babpasztát is használnak. Napjainkban a dangónak számos fajtája létezik, mint az anko, a cha, a kuri, a niku, a teppanyaki, a denpun, a bocchan, a sasa, a kinako és a hanami dango.

A dorayaki messze az egyik legnépszerűbb wagashi (japán édesség) típus, ízletes snack, amely két tészta közé szorított édes töltelékből áll. A neve a dora szóból ered, ami gongot jelent, a dorayaki alakja erre emlékeztet, és bár az eredetét valójában ősinek mondják, a népszerű édesség az 1900-as évek elején nyerte el jelenlegi formáját. Azóta a dorayaki kifejezés két kis palacsinta-szerű pogácsát jelöl, amelyeket az úgynevezett anko vagy édes azuki vörösbabpasztával ragasztanak össze. A palacsintatésztát általában mézzel, egy kis édes rizsborral, a mirinnel, és csipetnyi szójaszósszal ízesítik.

A monaka két vékony mochi ostya közé szorított azuki bablekvár töltelékből áll. Az ostyák ropogósak, szárazak és semleges ízűek, különböző formájúak, színűek és méretűek lehetnek. A monakát hagyományosan azuki bablekvárral töltik, de lehet fagylalttal, tejszínhabbal, krémsajttal vagy gesztenyemasszával is kóstolni. Ezeket az édességeket gyakran teával tálalják, és vannak olyan szokatlan változataik is, mint például az "öngyilkos" monaka, amelyet fényes, zselés anko-val töltenek, vagy a "jólét" monaka, amely aranyérmék alakú, és barna cukorral ízesített.