A szusi nem más, mint egy darabka nyers hal (esetleg más vízi állat) egy kis adag ecetes rizsre pakolva. Az étel megunhatatlan sokszínűségét a különböző halak eltérő íze valamint a formák és színek kavalkádja adja. A nyersanyagok nehéz beszerezhetőségének köszönhetően a szusi elit ételnek számít a világ legtöbb részén, de hazájában igazi streetfood.

Fontos, hogy ha szusira fáj a fogunk Japánban, ne üljünk be általános étterembe, ezt az ételt specializálódott szusi-bárokban kínálják, ahol viszont a japán konyha többi csodájáról, a rámenről, tempuráról vagy a yakitoriról kell lemondanunk.

A hamisítatlan szusi-bárba betérő túrista, miután helyet foglalt a hatalmas ovális asztalnál, amelyen általában párosával körbe-körbe vonatoznak a középen álló szusi-szakácsok által előre elkészített és kis tálkákra pakolt falatkák, fogyasszon el egy csésze forró zöld teát, törölje meg a kezét az előre kikészített nedves kendőben, majd kezdődhet a falatozás!

Még mielőtt rávetnénk magunkat az kínált minimum 30-40 féle különböző szusira, érdemes a gyomrot előkészíteni egy kis csésze finom miso levessel. A rizs után a miso leves a japánok által leggyakrabban fogyasztott élelmiszer, melynek mindössze három összetevője van: dashi, azaz alaplé (amelyet nehéz leírnunk, így maradjunk annyiban, hogy ez tartalmazza az umami-t, a hamisítatlan japán ízvilágot és életérzést), a miso, azaz szójababpüré és harmadikként a levesbetét, ami zöldségtől tofu kockán át kagylóig bármi lehet (húsféle a legritkábban).

Ha túl vagyunk a miso levesen, neki lehet állni a szusiknak! Külön kérésre a szakácsok adják a gombóccá gyúrt, csípős zöld vízitormát, azaz a wasabit valamint a savanyított gyömbért, és a szójaszószt sem szabad elfelejteni, amelybe tunkolva lesz igazi a szusi élvezete. A különböző fajtájú halakkal készített falatkákról kis lapon lehet tájékozódni (általában angolul is fel vannak tüntetve), így elkerülhető, hogy igazi környezetvédőként esetleg megkóstoljuk a Japánban előszeretettel fogyasztott, de a világ más részein védett bálnafélék vagy delfinek húsát.

A szusikat a feltétként használt tengeri herkentyűk alapján 3-4 árkategóriába sorolják, ezekről a különböző színű tálkák adnak tájékoztatást menet közben. Ha az étlapról megtetszik valamelyik szusi fajta, de nem találjuk az előttünk folyamatosan robogó szusi-vonaton, bátran kérjük elkészítését a középen álló szakácsoktól, akik pár pillanat múlva már nyújtják is felénk a kis tálkát, rajta az áhított falatokkal.

Falatozás közben töltsük újra a teáscsészénket is, a zöld tea segíteni fog a nyers étel emésztésében. A már elfogyasztott szusik üresen maradt tálkáit gyűjtögessük serényen, ugyanis ezek alapján kell majd a végén fizetnünk a kasszánál.

Ha végeztünk, töröljük meg ismét a kezünk, igyunk még utoljára pár korty teát, majd a tálkákat nyugodtan a helyünkön hagyva menjünk a kasszához. A leszedő pincér az egész báron átkiabálva fogja tájékoztatni a pénztárost a fogyasztásunkról. Borravalóval egész Japánban nem kell kalkulálnunk, sértésnek számít még a felajánlása is.

Ne féljünk a nyers hal ízétől, Japánban kötelező többször is kipróbálni ezt a feledhetetlen élményt, higyjék el, egészen más, mint bárhol máshol a világon!