A fennmaradt maradványaiból feltételezhető, hogy Ausztrália kivételével korábban az összes kontinenst benépesítette. A XIX. századra azonban jelentősen megcsappant az egyedszámuk, olyannyira, hogy 1874-ben Charles Darwin levélben kelt a védelmükre az akkori kormányzónál. Gordon Hamilton végül elrendelte az óriásteknősök védelmét és tenyésztését.

A fajta egyedszáma jelenleg stabil. Az Aldabra-atoll szigetein több mint 100 ezer példány él, illetve egy kisebb populáció található a Zanzibár melletti Changuu szigetén is.

Barna páncéljuk 90-120 centiméter hosszú és 160-250 kilogramm súlyú. Oszlopszerű lábaikat szarupikkelyek borítják. Kiváló úszók. Alapvetően növényevők, főként füvekkel, levelekkel és gyümölcsökkel táplálkoznak, folyadékszükségletüket javarészt a táplálékukból fedezik.

A Seychelle-szigeteken élő óriásteknősök alapvetően magányos lények, olykor azonban csapatokba verődve, közösen legelésznek. Általában reggel aktívak, a hőmérséklet emelkedésekor visszavonulnak. 20-25 évesen már ivarérettek. A nőstény 10-25 tojást rak le egy homokmélyedésbe, ahonnan a kicsinyek 8 hónap múlva jönnek elő. A 6 centiméter hosszú kis teknősöket ilyenkor fenyegeti a legnagyobb veszély: a Seychelle-szigetekre behurcolt patkányok sokukat elpusztítják.

A Seychelle-szigeteki óriásteknős megérheti akár a 200 éves kort is, egyike a leghosszabb életű fajoknak. A legidősebb ismert példány 1750-ben született és 255 évesen pusztult el a kalkuttai állatkertben 2006-ban.