Egy kőhajításnyira a Trevi-kúttól, a Via Minghetti 9. szám alatt található az árkádos Galleria Sciarra. A névadó Maffeo Sciarra Colonna herceg egy hatalmas terület birtokosa volt, mely egészen a Corsó-ig húzódott. A nemes a XIX. század végére jellemző, divatos üvegtetejű árkádos üzletközpontot álmodott, s úgy gondolta, hogy jó befektetés, mert közel található a divatos és forgalmas főút, a Corso. A festés egészen pazarra sikerült, a teljes felület minden négyzetcentiméterét Giuseppe Cellini dekorálta szecessziós stílusában. A herceg számítása nem jött be, el kellett adnia mindenét, de nekünk itt hagyott a barokk Róma kellős közepén, egy darabot a modern világ kezdetét idéző liberty stílusból.

Ha innen a Spanyol lépcső jelzéseit követjük, akkor Goethe, Stendhal, Wagner, Gogol, Liszt, Ady lábnyomain haladunk. Az európai művészet megannyi nagy alkotója töltötte errefelé római időszakát. Sőt! a lépcsővel szomszédos házban hunyt el Keats, a „Szépség költője”. Kávéjukat pedig az 1760 óta nyitva tartó Caffé Greco-ban, Róma legöregebb kávézójában itták. Az Afrika mélyéről arab közvetítéssel Európába érkező kávénak Itália hódolt először. (Még az egyik első olasz, felvilágosodás korabeli folyóiratot is Il Caffé-nak nevezték el.) Az olasz élet azóta is elképzelhetetlen egy erősre pörkölt reggeli espresso nélkül, amit esetleg citrommal vagy naranccsal ízesítenek – s a nap folyamán aztán jöhet a ristretto vagy a cappuccino.
Még mindig a Spanyol lépcsőnél járva a Trinitá dei Monti zárdájának anamorfózisait kár lenne kihagyni. Az anamorfózis olyan torzított képet jelent, mely csak egy bizonyos látószögből, esetleg tükör segítségével értelmezhető. Így lesz bájos tájképből imádkozó Szent Ferenc, vagy épp az Apokalipszisről író Szent János. Lenyűgözőek ezek a szokatlan műalkotások.

Rendhagyó városnézésünk folytatásához a Piazza del Popolo illetve a Villa Borghese irányába kell továbbindulni. Itt, a Pincio dombon áll egy varázslatos vízóra Giovan Battista Embriaco domonkos-rendi szerzetes és Gioacchino Ersoch építész alkotása. 1867-ben született, és annyira különlegesnek számított, hogy még a párizsi világkiállításon is bemutatták. Az óra torony alakú, és fatörzsre emlékeztet. Működését az alatta elhelyezkedő szökőkút vize biztosítja. A Villa Borghese nem mellesleg Róma legnépszerűbb, nagy kiterjedésű parkja, évszázados fákkal, pázsitos tisztásokkal, tavakkal és szökőkutakkal, bonyolult úthálózattal, kerti lakokkal, nyári palotákkal. Önmagában már ezért is érdemes felkeresni.

Keleti irányban átszelve azt mesevilágba csöppen az utazó. És még mindig csak félórányi sétára vagyunk a híres kúttól! Coppedè Róma egy igen különleges és érdekes, kicsit furcsa és bizarr negyede. Itt található például a Pókpalota, a Tündérházikó, a Békaforrás, nem beszélve a többi álomvilágot idéző kisebb-nagyobb házról. A 31 ezer négyzetméteres városrészben az Art Nouveau, a barokk, a középkori és az ősi görög építészeti stílusok fantasztikus kavalkádját láthatjuk, az itáliai szecesszió egyik gyöngyszeme. A házak emlékeztetnek Gaudi alkotásaira Barcelonában. A csendes és romantikus Quartiere Coppedè Róma diplomáciai negyede, egymást érik itt a szebbnél szebb épületekben működő nagykövetségek és konzulátusok.

Innen célszerű tömegközlekedéssel utazni a Narancsliget illetve a Máltai Lovagrend palotája felé. Itt ugyanis egész Róma legelképesztőbb mutatványa tárul a szemünk elé. A tekintélyt parancsoló vaskapu előtt gyakran kígyózik sor, hogy bekukkantsanak A Kulcslyukon. Szép, tiszta időben pontosan a Szent Péter bazilika nagy fehér kupoláját fogjuk látni.

Bírják még?! Akkor irány a város első köztulajdonú erőműve, a Centrale Montemartini! Róma egyik legkülönösebb atmoszférájú múzeumát nem kifejezetten gyűjteménye, vagy építészeti kialakítása határozza meg, hanem a kettő ötvözete, az adott ipari környezet és az odakerült antik szobrok nem mindennapi találkozása. A belvárostól délre vagyunk, a Tevere partján. Éppen 20 éve, a Capitolium Múzeum renoválása idején annak antik szoborgyűjteményéből Gépek és istenek címmel nyílt itt ideiglenes kiállítás. A szépen helyreállított gépek és a finom megmunkálású antik műtárgyak kontrasztjából eredő különleges harmónia oly sikeressé tette a kiállítást, hogy úgy döntöttek, a párosítást állandósítják, így a turbinák és generátorok között állandósult az antik gyűjtemény, ide kerülnek a belvárosi múzeum legújabb szerzeményei.

Innen pár lépésre van a főváros 155 méteres furcsasága. Nevezetesen a Ponte Palatino, a Tevere két oldalát összekötő híd. Első ránézésre semmi izgalmas nincs benne, de ha kocsival kell rajta áthajtanunk, egy pillanat alatt ránk jöhet a szívbaj. A városi közlekedés könnyítése végett ugyanis a hídon a menetirányok fordítottak: magyarul angolosan kell rajta áthajtani. A rómaiak pont ezért emlegetik ponte inglese, azaz angol hídként.

Ezt követően keressük fel azt a különleges ókori luxuskomplexumot, amelyben egykor felbecsülhetetlen értékű mozaikpadlók, elegáns környezet, és termálmedencék fogadták a fürdőzni vágyókat. Az 1800 négyzetméteres komplexumot a II-IV. század között használták. A föld alatt most egy multimédiás eszközökkel felszerelt múzeum várja a látogatókat, ahol audiokalauzok és a falra vetített virtuális rekonstrukciók segítségével fedezhető fel, hogy a helyszín miként nézhetett ki az ókorban. Az egyedülálló nevezetességet a Palazzo Valentiniben kell keresni, a Piazza Venezia szomszédságában.

Templomból igazán nincs hiány az Örök városban, ajánlunk is rögtön két különlegeset. A Szent Ignác templom kupolája csodálatos látványt nyújt, amint belépünk a templom kapuján, és lelkesedésünk hozzá közeledve sem csökken, amikor is.... ahogy egyre közelebb kerülünk, úgy megy össze a szemünk előtt. Hogy is van ez? Valójában a templom kupolája technikai gondok miatt soha nem épült meg, így úgy döntöttek a zseniális építtetők, hogy megfestik a kupolát. Az optikai csalás remekül sikerült, olyannyira, hogy sok látogatónak fel sem tűnik, hogy egy sima plafont csodál áhitattal.

A másik, a Santa Maria Vallicella templom egy igazán egyedi oltárképet rejt, egyenesen Rubens keze munkáját, és amely állítólag egy időben vérzett is. Erre bizonyítékok nincsenek, az viszont bizonyos, hogy az oltárkép központi figuráit, azaz a Szűzanyát és Jézust egy különálló táblára, sőt kettőre festette a mester, amely csigák és kötelek alkotta mechanizmus segítségével mozgathatóak, így hol az egyik, hol a másik látszik. A trükköt maga Rubens találta ki, arra az esetre, ha a festményt restaurálni kellene, könnyen lehessen mozdítani. Ha valaki szeretné mozgásban látni az alkotást, menjen el a vasárnapi misére, hiszen ezt követően mindez meg is tekinthető.

Három a magyar igazság……… a Tevere túlsó partján álló Szent Szív templom is említésre és látogatásra érdemes. Itt áll a város egyetlen gótikus temploma, amely tulajdonképpen a milánói dóm miniatűr változata. És ha ez önmagában nem lenne elég hívogató, akkor további érdekességgel is szolgál a templom. A egyik oldalsó oltára mögött egy ajtó bújik meg, mely egy egészen apró szobát rejt. Olyan tárgyakat gyűjtöttek itt össze, melyeken keresztül a Purgatóriumban ragadt lelkek üzennek szeretteiknek. Vannak itt ruhákba és ágyneműkbe égett kézlenyomatok, de egy asztal is, melybe különös mintákat és vonalakat faragott egy túlvilági kéz. A relikviákat egy francia pap gyűjtötte össze, és semmi más nem is került ide az ő halála óta, ami 1912-ben következett be, éppen itt, az oltár mögé rejtett, egy szobás kis múzeumban.

Bemutattunk néhány kevéssé ismert helyszínt, azonban Rómát lehetetlen pusztán kincsei és látnivalói alapján jellemezni. Ami Rómát igazán Rómává teszi, azt csak helyben tapasztalhatjuk meg. Sosem késő nekiindulni, hiszen tudjuk, minden út…