Apátságok nyomában
A szerzetesek világa mindig is misztikumnak számított a világi emberek számára, hiszen a zárt közösség tagjai szigorú rend szerint a világtól elvonultan éltek és nem is látogathatták őket. A szerzetesség egyik legősibb formája a remeteség, azaz a világtól való teljes elvonulás művészete. Az első szerzetesek a 10. században érkeztek hazánk területére és építették meg kolostoraikat. Az egyik legősibb szerzetesrend a bencés rend tagjai Géza fejedelem idejében, 996-ban telepedtek le Szent Márton hegyén, Pannonhalmán. A szerzetesek számára összeállított Regulát a mély hitre alapozott vallásosság, a szelídség és erő, az egyszerűség és komolyság, az imádság és a munka szeretete jellemzi. Közösségük elöljárója az apát, akit a szerzetesek választanak. Ő a szerzetescsalád feje, akinek a szerzetesek, mint Krisztus helyettesének mindenben engedelmeskednek. Napjainkban a Pannonhalmi Bencés Főapátság a „vezérhajója” a magyarországi bencés rendnek, a mindenki által ismert Tihanyi Apátság pedig Pannonhalma úgynevezett „függőházaként” működik. A Zirci Ciszterci Apátság szintén nagy múltú római katolikus szerzetesrend, gyakorlatilag a Szent Benedek rend egyik ágának tekinthető, azonban szervezeti felépítésükben és életvitelükben is jelentősen eltérnek attól. Hazánkban számos remeteség, kolostor és apátság maradt fent, cikkünkben összegyűjtöttünk a három legimpozánsabbat, ahol beleshetünk a szerzetesek titkos világába és részesei lehetünk egy rövid időre mindennapjaiknak.Pannonhalmi Bencés Főapátság
![Apátságok nyomában - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Magyarorszag/apatsagok-nyomaban/pannonhalma.jpg )
Tihanyi Bencés Apátság
![Apátságok nyomában - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Magyarorszag/apatsagok-nyomaban/tihany.jpg )
Zirci Ciszteri Apátság
![Apátságok nyomában - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Magyarorszag/apatsagok-nyomaban/zirc.jpg )
Kapcsolódó inspirációk:
Etyek a gasztronómia igazi fellegvárává nőtte ki magát az elmúlt években, se szeri, se száma a páratlan gasztronómiai élményeket nyújtó pincészeteknek és vendéglátóhelyeknek.
![Etyeki gasztro-örömök - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Magyarorszag/Etyek/Etyeki-borvidek-Zsambek.jpg)
Etyek a gasztronómia igazi fellegvárává nőtte ki magát az elmúlt években, se szeri, se száma a páratlan gasztronómiai élményeket nyújtó pincészeteknek és vendéglátóhelyeknek.
Magyarország egyik legimpozánsabb barokk kastélya Erzsébet királyné kedvelt pihenőhelye volt, ahol szenvedélyének, a lovaglásnak is hódolhatott.
![Sisi kedvence: Gödöllő - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Magyarorszag/Godollo/Godollo-Grassalkovich-Royal-castle3.jpg)
Magyarország egyik legimpozánsabb barokk kastélya Erzsébet királyné kedvelt pihenőhelye volt, ahol szenvedélyének, a lovaglásnak is hódolhatott.
Csokorba gyűjtöttük a történelemmel átitatott táj legérdekesebb látnivalóit és hungaricumait, ahol érdemes elkalandoznunk elődeink lábnyomain.
![Dél-Alföld kincse: Ópusztaszer - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Magyarorszag/del-alfold-kincse/Opusztaszer-1.jpg)
Csokorba gyűjtöttük a történelemmel átitatott táj legérdekesebb látnivalóit és hungaricumait, ahol érdemes elkalandoznunk elődeink lábnyomain.
A magyar népviselet négy nagyobb táji típusát különböztethetjük meg egymástól: a dunántúlit, a felföldit, az alföldit és az erdélyit.
![Kis magyar divattörténet – színes népviseletek - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Magyarorszag-inspiraciok/kulturalis/magyar-divattortenet-kalocsai-minta.jpg)
A magyar népviselet négy nagyobb táji típusát különböztethetjük meg egymástól: a dunántúlit, a felföldit, az alföldit és az erdélyit.
A magyar fűszerpaprika íze mellett hungarikum csoda-fűszerünk története is figyelemreméltó.
![A magyar pirospaprika nyomában - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/magyar-pirospaprika-nyomaban/pepper1.jpg)
A magyar fűszerpaprika íze mellett hungarikum csoda-fűszerünk története is figyelemreméltó.
Hazánk változatos tájain barangolva számos olyan kalandparkra lelhetünk, ahova érdemes betérnünk, ha izgalmas és újszerű élményprogramra vágyunk.
![Kalandparki kihívások - OTP Travel Utazási Iroda](/userfiles/Inspiraciok/Magyarorszag/kalandpark/cover1.jpg)
Hazánk változatos tájain barangolva számos olyan kalandparkra lelhetünk, ahova érdemes betérnünk, ha izgalmas és újszerű élményprogramra vágyunk.
Kapcsolódó ajánlatok:
![](/offerpictures/bg/1069580.jpg)
![](/offerpictures/bg/1023566.jpg)
![](/offerpictures/bg/870999.jpg)
![](/offerpictures/bg/1031652.jpg)
![](/offerpictures/bg/1034725.jpg)
![](/offerpictures/bg/1027804.jpg)
![](/offerpictures/bg/821754.jpg)
![](/offerpictures/bg/821860.jpg)
![](/offerpictures/bg/1023549.jpg)
![](/offerpictures/bg/1027837.jpg)
![](/offerpictures/bg/1071254.jpg)
![](/offerpictures/bg/1027820.jpg)
![](/offerpictures/bg/1035144.jpg)
![](/offerpictures/bg/1023609.jpg)
![](/offerpictures/bg/821878.jpg)
![](/offerpictures/bg/821828.jpg)
![](/offerpictures/bg/1035219.jpg)
![](/offerpictures/bg/1035179.jpg)
![](/offerpictures/bg/1069580.jpg)
![](/offerpictures/bg/1023566.jpg)
![](/offerpictures/bg/870999.jpg)
![](/offerpictures/bg/1031652.jpg)
![](/offerpictures/bg/1034725.jpg)
![](/offerpictures/bg/1027804.jpg)
![](/offerpictures/bg/821754.jpg)
![](/offerpictures/bg/821860.jpg)
![](/offerpictures/bg/1023549.jpg)
![](/offerpictures/bg/1027837.jpg)
![](/offerpictures/bg/1071254.jpg)
![](/offerpictures/bg/1027820.jpg)
![](/offerpictures/bg/1035144.jpg)
![](/offerpictures/bg/1023609.jpg)
![](/offerpictures/bg/821878.jpg)
![](/offerpictures/bg/821828.jpg)
![](/offerpictures/bg/1035219.jpg)
![](/offerpictures/bg/1035179.jpg)
![](/offerpictures/bg/1025774.jpg)