Élmények a világ körül

Keresés

Georgia világörökségei

Georgia világörökségei - OTP Travel Utazási Iroda
Az UNESCO világörökségi listáján több, mint 1100 műemlék szerepel világszerte, ezek közül jó párat Georgiában találunk. A szellemi kulturális örökségek listáján is vannak georgiai szereplők.

Georgia világörökségei

Az UNESCO világörökségi listáján több, mint 1100 műemlék szerepel világszerte, ezek közül jó párat Georgiában (Grúziában) találunk. De a szellemi kulturális örökségek listáján is vannak fontos georgiai szereplők. A georgiai ábécé és a hagyományos Qvevri borkészítési eljárás.

Zezva és Mzia

David Lordkipanidze (a Grúz Nemzeti Múzeum igazgatója) által vezetett nemzetközi csapat 1991-ben Dmanisiben egy 1,8 millió évesre datált koponyát talált, ami teljesen felborította az emberiség történetéről alkotott addigi elképzeléseket. Ő volt az első ember Európában, akit a tudósok „Homo Georgicusnak”, azaz „georgiai embernek” neveztek el. Magát a települést, Dmanisit, ahonnan később további öt koponya került elő, Európa első emberi lakhelyeként ismerték el. A felfedezés megcáfolta az eurázsiai gyarmatosításra vonatkozó, régóta fennálló elméletet. Megkérdőjelezve azt, hogy Afrika az emberiség egyetlen bölcsője. A Zezva és Mzia névre keresztelt első európaiakat (az arcukat rekonstruálták) jelenleg a georgiai Nemzeti Múzeum Dmanisi Múzeum-Rezervátumában láthatjuk.

Georgiai írásrendszer

A tudósok azt még nem határozták meg, hogy az első Kaukázusban élő európaiak milyen nyelven társalogtak, de azt tudjuk, hogy a georgiai írásrendszert már az i. e. 3. században az állam hivatalossá tette. Nekresi romvárosában látható az a sírfelirat, amiről a kuatók úgy vélik, hogy a kereszténység előtti korból származhat, és a georgiai írás legrégebbi fennmaradt emléke. A világ néhány tucatnyi írásrendszere közül három a georgiai íráshoz köthető: az asomtavruli, a nuskhuri és a mkhedruli. Ezek a legősibb írásrendszerek közé tartoznak, és az UNESCO szellemi világörökségi listáján „a georgiai ábécé három írásrendszerének élő kultúrája” néven szerepelnek.

Georgia épített csodái

A több mint egymillió éve ember által is lakott Georgia számos jelentős történelmi emlékkel büszkélkedhet. Ezek közül öt már szerepel az UNESCO világörökségei között: Mtskheta történelmi templomai (a XI. századi Svetitskhoveli katedrális, a VI. századi Jvari kolostor Mtskhetában, a XI. századi Samtavro kolostor), a XII-XIII. századi Gelati kolostor Imereti régióban, valamint az egyedülálló szván tornyaikkal büszkélkedő Ushguli közösség falvai (Lamjurishi, Murqmeli, Zhibiani, Chazhashi és Chvibiani).

Qvevri bor

A georgiai utazás nem teljes anélkül, hogy ne láttuk volna egy a Qvevri rituális felnyitását. A Qvevriben készült bor kóstolása is egy rituálé, amit shoti kenyérrel és guda sajttal együtt ejtenek meg, amit rendszerint egy rögtönzött suprán (georgiai lakoma) követ. A Qveri eljárás során a kézzel szüretelt, válogatott szemeket a préselést követően, hatalmas lezárt amfórákban érlelik, kénezés és egyéb vegyi kezelések nélkül. Az eljárást az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára „hagyományos Qvevri-borkészítési módszer” névvel vette fel.

Kapcsolódó inspirációk:

Georgia a tények tükrében - OTP Travel Utazási Iroda
Ősi települések, hófödte hegycsúcsok, buja természet, különleges gasztronómia, meleg vendégszeretet – csak néhány ok, amiért Georgiát érdemes felvennünk a bakancslistánkra.

Georgia első számú borvidéke - OTP Travel Utazási Iroda
A kaukázusi ország évezredes múltra visszatekintő szőlészeti hagyományokkal rendelkezik, így a borrajongók egyik kötelező úti célja. A legjobb hely a georgiai borok felfedezésére a Kakheti régió. Tartson velünk!

Georgia csemegéi - OTP Travel Utazási Iroda
A georgiai konyha elképesztően gazdag, változatos és nagyon finom. A legkedveltebb finomságokat szedtük most csokorba.

Georgia kulturális kincsei - OTP Travel Utazási Iroda
A különleges dallamoktól a 8000 éves borkészítés hagyományáig Georgia számos kulturális kincs birtokosa. Ismerje meg velünk ezt a páratlanul gazdag örökséget!

Isten megteremtette Grúziát, ők meg a bort - OTP Travel Utazási Iroda
Georgia (Grúzia) elképesztő hely, s az országnak mindene adott, hogy Európa új turistaparadicsoma legyen.

Kapcsolódó ajánlatok:


BORTÚRA GEORGIÁBAN

Grúzia
715 000 Ft-tól/fő

AZERBAJDZSÁN - GEORGIA – KAUKÁZUSI KÖRUTAZÁS

Azerbajdzsán, Grúzia
849 000 Ft-tól/fő