Frida Kahlo – Mexikó múzsája
Frida Kahlo ikonikus neve szinte mindenki számára ismerősen cseng. A német és - édesapja révén - magyar felmenőkkel is rendelkező, Mexikóban született művésznő önarcképeiről, szenvedélyes házasságáról és viharos életútjáról ismert.
Mexikóban először fordította az emberek figyelmét az őslakos kultúrára festményeiben is használt élénk színeivel és öltözködésével, valamint a női szabad ábrázolás egyik úttörője volt.
La Casa Azul
Frida 1907-ben született a mexikóvárosi Coyoacában La Casa Azulban, és Mexikó egyik legnagyobb művészeként tartják számon. A kék házat édesapja, Guillermo Kahlo építtette 1904-ben, itt nőtt fel és itt halt meg Frida. A mexikói forradalom idején a Kahlo család anyagi gondokkal küzdött, és nem tudták fizetni a jelzáloghitelt, beleértve Frida orvosi ellátását is. 6 éves korában a kis Frida jobb lába rövidebb lett, mint a másik, egy gyerekkori betegség – a gyermekbénulás - szövődményeként, majd később 18 évesen egy buszbalesetben súlyosan megsérült a gerince, mely egész életén át végigkísérte sorsát és állapotát. A baleset utáni rehabilitációs időszakban ragadott ecsetet és az ágya fölé rakott tükörből festette meg első önarcképeit. Élete során Frida 143 festményt készített, köztük 55 önarckép.
Frida továbbra is azt az életet élte, amit mindig is elképzelt, azzal foglalkozott, amit a legjobban szeretett: a művészettel. Nem is sejtette, hogy egy nap nemcsak Mexikóban, hanem az egész világon nagy ikon lesz.
Ruháit második bőrként viselte
A tehuána hagyományos ruházat Mexikó Oaxaca régiójából származik, nevét az aztékok adták. A festőnő számára a ruházkodás egy második bőr volt, mellyel tökéletesen összeolvadt, és különösen fontos volt jelentése is, hiszen a tehuana egy matriarchális társadalom volt, ahol a ruházat a női erő és függetlenség szimbóluma volt. Frida Kahlo férje, Diego Riviéra rajongott a régióban élő zapotec nőkért, így sokak szerint Frida ezért kezdett el így öltözködni, hogy kedvében járjon. Házassága viharos volt, férje nyíltan és többször megcsalta, Frida ennek ellenére mélyen kötődött hozzá, válásuk után pár évvel újra összeházasodtak. Festményeiben gyakran megjelennek az átélt élmények és érzések. A La Casa Azult Diego Riviéra a mexikói kormánynak adta és 1956-ban nyitották meg a múzeumot.
Kapcsolódó inspirációk:
Mexikóváros környékén létezik egy hely, amelyet az istenek megáldottak, a turisták viszont elfelejtettek, a Teutli. Itt találjuk az aztékok aranyát, a nopált.
Mexikóváros környékén létezik egy hely, amelyet az istenek megáldottak, a turisták viszont elfelejtettek, a Teutli. Itt találjuk az aztékok aranyát, a nopált.
Helyek, melyek inkább tűnnek mesekönyv illusztrációnak, mint létező látványosságnak.
Összeállítottunk egy válogatást a világ legszebb vagy legkülönlegesebb tengerpartjaiból.
Összeállítottunk egy válogatást a világ legszebb vagy legkülönlegesebb tengerpartjaiból.
Összegyűjtöttük a leghíresebb fenyőket, hogy nekünk már csak azt kelljen eldönteni melyik alatt állnánk boldogan az év ezen különleges időszakában.
Összegyűjtöttük a leghíresebb fenyőket, hogy nekünk már csak azt kelljen eldönteni melyik alatt állnánk boldogan az év ezen különleges időszakában.
Mexikó rengeteg csodálatos, képeslapra illő partot tartogat azok számára, akik a Yucatán-félszigeten keresnek ideális nyaralóhelyet.
Mexikó rengeteg csodálatos, képeslapra illő partot tartogat azok számára, akik a Yucatán-félszigeten keresnek ideális nyaralóhelyet.
A varázslatos földalatti karsztképződmények mélyben csillogó víznyelőikkel olyanok, mintha egy civilizáció előtti titkos világ rejtőzködne a felszín alatt.
A varázslatos földalatti karsztképződmények mélyben csillogó víznyelőikkel olyanok, mintha egy civilizáció előtti titkos világ rejtőzködne a felszín alatt.
Csokorba gyűjtöttük Mexikó leghíresebb piramisait, melyet érdemes bakancslistánkra tűzni, ha erre a különleges kontinensre látogatunk.
Csokorba gyűjtöttük Mexikó leghíresebb piramisait, melyet érdemes bakancslistánkra tűzni, ha erre a különleges kontinensre látogatunk.
Mexikó hatalmas ország, melyet északon az Egyesült Államok, délen Guatemala és Beliz határol, határain belül pedig 39 állam alkotja.
Mexikó hatalmas ország, melyet északon az Egyesült Államok, délen Guatemala és Beliz határol, határain belül pedig 39 állam alkotja.
Kapcsolódó ajánlatok:
MEXIKÓ ÉS GUATEMALA - NAGY KÖRUTAZÁS A MAJÁK FÖLDJÉN HONDURASI LÁTOGATÁSSAL
Mexikó,
1 839 000 Ft-tól/fő