A világ leghíresebb karácsonyfái
A világ nagyvárosainak köztereit karácsony közeledtével hatalmas fenyőfák díszítik. Melyik a világ karácsonyfái közül a legikonikusabb? Esetleg szeretnénk élőben is megcsodálni? Talán mindannyian ismerjük Andersen: A fenyőfa meséjét, melyben a kis fenyő büszke, pompás karácsonyfa szeretne lenni. Bármelyik gyönyörű, sudár karácsonyfát is csodáljuk meg élőben, idézzük fel közben a mese egyik fontos mondatát, mely szerint „Életem legboldogabb estéjén hallottam, csakhogy akkor még nem tudtam, milyen boldog vagyok.”
Összegyűjtöttük a leghíresebb fenyőket, hogy nekünk már csak azt kelljen eldönteni melyik alatt állnánk boldogan az év ezen különleges időszakában.
Gubbio – Olaszország
Az első egy rendhagyó karácsonyfa, hiszen az Ingino-hegy lejtőin elhelyezett világítás a távolból formáz karácsonyfát. Ezzel együtt viszont a „legmagasabb” és legrendhagyóbb karácsonyfák listáján vezet.
Rockefeller Center, New York
Rockefeller Center karácsonyfáját Manhattan belvárosában, New Yorkban, november közepén állítják fel, és a hálaadást követő szerda este gyújtják meg fényeit nyilvános ünnepség keretében. 1997 óta közvetíti az NBC televízió a fenyőfa kivilágítását, melyet New York City aktuális polgármestere, a Rockefeller Center vezérigazgatója és különleges vendégek gyújtjanak meg. 125 millióra becsülik az ide látogatók számát minden évben. A fa általában 21-30 méter magas lucfenyő, a fa felállítása 1933 óta nemzeti hagyomány.
Vilnius, Litvánia
A kevésbé ismert választás, amely minden évben egy rövid időre Litvánia egyik fő turisztikai látványosságává válik, a vilniusi Dóm téren álló karácsonyfa gyakran nyer díjakat káprázatos fényjátékáért.
Rodrigo de Freitas Lagoon - Rio de Janeiro
A világ legnagyobb úszó karácsonyfája a Rio de Janeiró-i Rodrigo de Freitas-lagúnában általában 70 méter magasra emelkedik a levegőbe, és közel egymillió LED-lámpával világít.
Capitolium-domb - Washington D.C.
A 60-as évek közepe óta minden évben nagyszabású fény gyújtási ünnepségre kerül sor a Capitolium-dombon. A fák általában minden elképzelhető színárnyalatban villognak. A fát 1964 után kezdték el rendszeresen minden évben felállítani.
Zócalo – Mexikóváros
Mexikóváros főterét karácsonykor mindenféle extravagáns világítás és csillogás díszíti. Középpontjában egy 40 méter magas fa magasodik minden más fölé.
Puerta del Sol – Madrid
A látogatók és a helyiek egyaránt elözönlik a spanyol főváros e királyi terét, hogy megnézzék az éves ünnepi fényjátékot, amelynek középpontjában mindig egy hatalmas, ragyogó fa áll.
Strasbourg - Franciaország
A strasbourgi Place Kléber karácsonyi vásár már önmagában is hatalmas látványosság, melyet megkoronáz egy kilenc tonnás, 30 méter magas fa, amely mindezek fölé magasodik. Ne hagyjuk ki, ha az európai karácsonyi vásári látogatásunkat ide tervezzük.
Trafalgar-tér – London
A Trafalgar téri karácsonyfát 1947 óta minden évben Norvégia ajándékozza Nagy-Britannia népének hálából a Norvégiának a második világháború alatt nyújtott brit támogatásért. A fa december elejétől január 6-ig látható a Trafalgar-téren. fa központi helyet biztosított a Trafalgar-téri hagyományos karácsonyi énekes programnak, amelyet különböző csoportok adnak elő, és amellyel önkéntes vagy jótékonysági szervezetek számára gyűjtenek pénzt. A fa egészen Vízkeresztig áll, amikor is újrahasznosítás céljából leszedik. A fát felaprítják és komposztálják, hogy mulcsot készítsenek belőle.
Louis Vuitton virtuális karácsonyfa
A New York-i Midtown Manhattanben egy 12 emelet magas különleges karácsonyfa magasodik, az 57. utcai Louis Vuitton bolt homlokzatán. A színes 2 dimenziós karácsonyfát vibráló színes részletek és LV logós díszek teszik ünnepivé.
Bethlehem történelmi karácsonyfái
Fedezze fel a karácsonyfák téli csodavilágát, amelyet a Betlehemi Kertészklub gyönyörűen feldíszített! Az öt történelmi helyszínen több mint 26 fát felvonultató Trees of Historic Bethlehem kiállítás egy régi betlehemi hagyomány.
Kapcsolódó inspirációk:
Mexikóváros környékén létezik egy hely, amelyet az istenek megáldottak, a turisták viszont elfelejtettek, a Teutli. Itt találjuk az aztékok aranyát, a nopált.
Mexikóváros környékén létezik egy hely, amelyet az istenek megáldottak, a turisták viszont elfelejtettek, a Teutli. Itt találjuk az aztékok aranyát, a nopált.
„Nem érdemes úgy elhagyni ezt a világot, hogy nem volt egy kis szórakozás az életben". – vallotta Mexikó ikonikus festőnője. Ismerje meg különleges életútját!
„Nem érdemes úgy elhagyni ezt a világot, hogy nem volt egy kis szórakozás az életben". – vallotta Mexikó ikonikus festőnője. Ismerje meg különleges életútját!
Toszkána egyik legszebb pontját a középkori felhőkarcolók városának is hívják. Tartson velünk San Gimignanoba!
Toszkána egyik legszebb pontját a középkori felhőkarcolók városának is hívják. Tartson velünk San Gimignanoba!
Brooklyn: A művészet, a történelem és a sokszínűség találkozópontja. Fedezze fel New York City legizgalmasabb városrészét!
Brooklyn: A művészet, a történelem és a sokszínűség találkozópontja. Fedezze fel New York City legizgalmasabb városrészét!
Mexikóváros környékén létezik egy hely, amelyet az istenek megáldottak, a turisták viszont elfelejtettek, a Teutli. Itt találjuk az aztékok aranyát, a nopált.
Mexikóváros környékén létezik egy hely, amelyet az istenek megáldottak, a turisták viszont elfelejtettek, a Teutli. Itt találjuk az aztékok aranyát, a nopált.
Mesebeli táj és izgalmas kalandok várnak a spanyolországi Caminito del Rey-en! Európa egyik legkülönlegesebb hegyi ösvénye, ami kihagyhatatlan élményt nyújt.
Mesebeli táj és izgalmas kalandok várnak a spanyolországi Caminito del Rey-en! Európa egyik legkülönlegesebb hegyi ösvénye, ami kihagyhatatlan élményt nyújt.
A franciaországi Bordeaux minden kétséget kizáróan a bor egyik világvárosa. Gasztronómiai kincsei között azonban akad még néhány, amelyet a városban járva meg kell kóstolnunk!
A franciaországi Bordeaux minden kétséget kizáróan a bor egyik világvárosa. Gasztronómiai kincsei között azonban akad még néhány, amelyet a városban járva meg kell kóstolnunk!
Kapcsolódó ajánlatok:
SZILVESZTER A SEYCHELLE-SZIGETEKEN - CORAL STRAND SMART CHOICE****
Seychelle-szigetek
2 479 000 Ft-tól/fő