A 3800 méteres tengerszint feletti magasságával a Titicaca-tó a világ legmagasabb fekvő hajózható vize. Emellett Dél-Amerika legnagyobb tava is, a maga 8372 négyzetkilométeres területével; a Balaton majdnem 14-szer elférne rajta. Vize alig 10 ^oC-os. Elhelyezkedése kissé különös - Peru (nyugaton) és Bolívia (keleten) határán fekszik. Emiatt a Titicaca-tó két országból is könnyen megközelíthető. A perui oldalról a legnépszerűbb belépési pont Puno, míg Bolívia felől utazva Copacabana városa kényelmes választás. Mindkettő megközelíthető busszal, autóval és repülővel is. Ráadásul Punóba festői vonatjárat vezet, amely a legszebb perui tájakon halad keresztül.

A Titicaca-tó neve vélhetőleg kecsua eredetű: a „Titi” annyit tesz: puma, a „Caca” pedig a hegy szó jelentése. A hegyi puma az egykor itt élt ősi civilizációk számára szent jelentőséggel bírt, s a tó alakját is egy nyulat elkapó pumáéhoz hasonlították. A Titicaca-tó története tele van legendákkal és feltáratlan rejtélyekkel. Az inka mitológia szerint a Föld teremtésének helyszíne. Itt teremtette meg a legfőbb inka isten, Tici Viracocha a Földet, alkotta meg a Napot, a csillagokat és az első emberpárt, Manco Capacot, a Nap fiát, s feleségét, Mama Ocllót, a Hold lányát. Egy másik mítosz szerint a teremtő isten a Titicaca-tóból bukkant elő, mielőtt megteremtette volna a Napot, a Holdat és a csillagokat. Innen ered a romantikus beceneve is: "a Nap szülőhelye". A titokzatos tó az Atlantisz-legenda saját változatát is megkapta - a pletykák szerint egy elveszett város van a víz alatt. A legenda pedig valósággá vált, amikor a kutatók egy ősi templom víz alatti romjait találták meg a tó fenekén.

Mindezzel együtt a negyvennél is több lakott és lakatlan sziget a Titicaca-tó fő attrakciója. Az Úszó-szigetek - Islas Uros - a legfestőibbek, jellegzetes nádházaikkal, csónakjaikkal és kézműves termékeikkel. A szigeteken az inkák előtt már létező uros indiánok különleges, közel kétezer fős közössége, mintegy 300 család él. Vízen úszó szigeteiket saját maguk készítik a tavon élő erős totora nádból, magát a gyökérzetet erősítik meg újabb és újabb rétegekkel, melyeket kötéllel rögzítenek. Fő bevételi forrásuk a turizmus, hiszen erre a sajátos skanzenre mindenki kíváncsi, aki a világ e távoli szegletébe ellátogat. A szigetek között totora-csónakjaikon közlekednek, melyeket maguk építenek 3000 éves hagyományok alapján.

A nyelvek, hagyományok, hiedelmek és szokások keverednek a társadalmi szerveződés különböző formáiban, a társadalmi élet ciklusaiban, az ünnepekben és rituálékban, a zenében és a táncokban, valamint a szent helyek megőrzésében, amelyek közül a tó a legszentebb, mivel annak vizéből emelkedtek ki az inka civilizáció és birodalom alapítói.

A Titicaca-tónál rengeteg lehetőség nyílik arra, hogy találkozzunk a szigetek őslakóival, a több száz éve itt élő urosokkal és megismerjük mindennapi életüket. A Kolumbusz előtti időkből származó agrárkultúrájuk miatt azt hihetjük, hogy a Titicaca-tó szigetein megállt az idő. Ahhoz, hogy a legautentikusabb élményben legyen részünk érdemes több szigetet is meglátogatni, hiszen mindegyiknek egyedi jellege van és különböző tevékenységeket kínálnak. Isla Amantani szigetén például a mindennapi feladatokban, mint a főzésben segíthetünk és részt vehetünk a közösségi tevékenységekben, például a hagyományos táncokban. Isla Taquile szigetén pedig megnézhetjük a helyi kézműves mesterségeket, és kipróbálhatjuk a szövést.

Ez egy széles körben elterjedt kérdés, és a válasz pedig bonyolult. A Titicaca-tó vizének sótartalma a tengerekéhez és óceánokhoz képest nem magas, viszont sótartalma magasabb, mint más tavaké. Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Titicaca-tó enyhén sós, de nem annyira, mint egy tenger. A magyarázat arra, hogy miért sós vizű az, hogy egy üledékes medencében fekszik, amely egykor a tengerszint alatt volt és az Andok kialakulásakor emelkedett fel. A gleccserek vize és a 27 folyó beáramlása miatt idővel veszített sótartalmából.