Frieze Art Fair, avagy utazás a kreativitás világába
A Frieze magazin 1991-es indulása után 2003-ban Londonban rendezték meg az első Frieze Art Fair-t, amely gyorsan a kortárs művészet egyik legfontosabb eseménye lett. Kontinenseken átívelő kulturális élménnyé nőtte ki magát.Magazintól a vásárig
A Frieze története a kortárs művészet iránti szenvedélyből indult, amikor Amanda Sharp és Matthew Slotover 1991-ben útjára indította a Frieze magazint. A folyóirat friss látásmódot hozott a művészeti magazinok piacára. A siker átütő volt. A magazin népszerűségére alapozva 2003-ban Londonban megszervezték az első Frieze Art Fair-t. A Regent’s Parkban rendezett vásár gyorsan az érdeklődés középpontjába került, a Frieze ugyanis kifejezetten a kortárs művészetre fókuszált. Míg az olyan, inkább piacorientált vásárok, mint az Art Basel, főként a műkereskedelemre összpontosítottak, a Frieze a kortárs művészet innovatív megközelítése felé nyitott. 2023-ban egy interjúban Slotover elmondta, hogy utólag visszatekintve merész húzás volt az indulás."A galériák világa ismerős volt számunkra, de nem voltak kapcsolataink a gyűjtőkkel. A múzeumokat pedig akkoriban csak a már befutott művészek érdekelték, így ha valaki mást akart látni, akkor a galériákat kellett felkeresnie. Londonban hamarosan a Frieze lett az a hely, ahol ezt koncentráltan meg lehetett tenni. Azt mondanám, szerencsénk volt az időzítéssel“– emlékezett vissza Slotover. Már az első vásáron különböző performanszok, installációk és provokatív művészeti projektek is helyet kaptak, amelyek a látogatókat nemcsak szemlélődésre, hanem interakcióra is ösztönözték. Ez a kísérleti irányvonal hamar megkülönböztette a Frieze-t a többi hasonló eseménytől, és meghatározó szereplővé emelte.
London, New York, Los Angeles
A Frieze Art Fair a kezdeti években Londonra összpontosított, de 2012-ben New Yorkban is megjelent. Az új helyszín és a vásáron szereplő különleges installációk, mint Paul McCarthy léggömbkutya-szobra (2013), tovább növelték a nemzetközi figyelmet. A Randall’s Islanden megrendezett esemény új dimenziót adott a vásárnak, hiszen az Egyesült Államok művészeti piacára is bevezette a jelentősebb kortárs alkotókat. A Frieze New York gyorsan az ország egyik legjelentősebb művészeti eseményévé vált, ahol a világ minden tájáról érkező galériák találkoztak, és helyspecifikus projektek, performanszok is megjelentek. 2016-ban az amerikai Endeavor holding megszerezte a Frieze többségi tulajdonát, ami lehetőséget adott a további terjeszkedésre. A Frieze Los Angelesben 2019-ben a Paramount Studios területén indult el, egyedülálló módon ötvözve a kortárs képzőművészetet a hollywoodi filmes kultúrával. Los Angeles különleges adottságai révén a kortárs művészet új formáival is találkozhattak a látogatók, ami a Frieze-t egyfajta kulturális kapoccsá is tette. 2020-ban, a COVID-19 világjárvány idején a Frieze kifejlesztett egy digitális platformot, a Frieze Viewing Roomot, amivel lehetővé vált a művészeti alkotások online bemutatása. Használatával az érdeklődők a világ bármely pontjáról hozzáférhettek a művekhez. Az online térbe való átlépés így új közönséget is hozott a kortárs alkotók számára.Globális szereplő
A Frieze ázsiai megjelenése 2022-ben a globális művészeti piac számára jelentős fordulópont volt. Szöult a pezsgő kortárs művészeti élete miatt választották. A koreai főváros innovatív galériákkal, jelentős kulturális intézményi háttérrel és nemzetközileg elismert művészekkel is büszkélkedhet. Az esemény az ázsiai piacot, Kínát, Dél-Koreát és Japánt is bekapcsolta a Frieze nemzetközi hálózatába. 2023-ban a Frieze felvásárolta a New York-i The Armory Show-t és a chicagói EXPO-t, melyek azonban továbbra is önálló márkanév alatt működnek. A lépéssel a világ egyik vezető művészeti vásárszervezőjévé vált, amely képes a különféle regionális és globális művészeti piacokat integrálni és összekapcsolni.New York nagy pillanatai
- A Frieze New York 2012-ben debütált a Randall-szigeten, egy különleges, kígyó alakú sátorral, amely a világ leghosszabb sátraként bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. Az esemény nagy figyelmet kapott, és nem csupán a sátor különleges formája és mérete miatt, hanem a 180 kiállító galéria és az újszerű Frieze Projects művészeti program miatt is.
- 2013-ban a Frieze New York az extravagáns installációkkal tűnt ki, ekkor mutatta be Paul McCarthy a hatalmas léggömbkutyáját.
- 2014-ben Allen Ruppersberg Al’s Grand Hotel projektje keltett nemzetközi feltűnést. Maurizio Cattelan szamara, Gabe 2016-ban vált a Frieze New York ikonikus jelenségévé.
- 2017-ben Dora Budor meglepő performansza került a fókuszba: három Leonardo DiCaprio-hasonmást toborzott, akik az Oscar-díjas színész emlékezetes karaktereit formálták meg a vásáron, elmosva a határokat a fikció és a valóság között.
- 2018-ban Adam Pendleton Fekete Dada Zászlójával hívta fel a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre és a faji igazságtalanságra.
- 2020-ban a Frieze New York az online térben is megjelent, kinyitva a kapukat a művészet iránt érdeklődő nagyközönség előtt.
- 2021-ben a Frieze New York a Randall-szigetről Manhattan belvárosába, a The Shed-be költözött, ahol elindult a nagy sikerű Vision & Justice projekt. Több mint 50 galéria és intézmény támogatta az eseményt, amely műalkotásokkal, vetítésekkel gazdagította tovább a Frieze New York programját.
- 2023-ban több mint 60 galéria vett részt a Frieze New York rendezvényén, olyan globális szereplők társaságában, mint a Gagosian, a Hauser & Wirth, a Pace vagy a David Zwirner.
Mitől különleges?
A Frieze nemcsak egy művészeti vásár, hanem egy dinamikus platform, amely a kortárs művészet innovatív aspektusait mutatja be. A rendezvények különleges installációkkal, performanszokkal és interaktív művekkel vonják be a közönséget. Mindig az aktuális művészeti trendeket követi, miközben globális színtéren biztosít teret új, gyakran provokatív alkotásoknak. A Frieze nemcsak kiállítás, hanem egy élmény, utazás a kreativitás világába. Ünnep, ahol a művészet és a kultúra találkozik. Egy olyan hely, ahol új barátságok kötődnek, és ahol a művészet közös élménnyé válik. A következő Frieze New York 2025. május 7-11-ig várja majd az érdeklődőket.Kapcsolódó inspirációk:
New York városában több mint 100 múzeum található, amelyek a kultúra és a művészet széles spektrumát ölelik fel.
New York városában több mint 100 múzeum található, amelyek a kultúra és a művészet széles spektrumát ölelik fel.
Brooklyn: A művészet, a történelem és a sokszínűség találkozópontja. Fedezze fel New York City legizgalmasabb városrészét!
Brooklyn: A művészet, a történelem és a sokszínűség találkozópontja. Fedezze fel New York City legizgalmasabb városrészét!
Chelsea, Manhattan pezsgő városrésze, ahol a történelem, a művészet és a gasztronómia egyedülálló keveréke várja a látogatókat.
Chelsea, Manhattan pezsgő városrésze, ahol a történelem, a művészet és a gasztronómia egyedülálló keveréke várja a látogatókat.
Hudson Yards: New York modern csodája a város szívében. Művészet, építészet, gasztronómia egy helyen. Fedezze fel a modern New Yorkot!
Hudson Yards: New York modern csodája a város szívében. Művészet, építészet, gasztronómia egy helyen. Fedezze fel a modern New Yorkot!
New Yorkban Brooklyn a művészek inspiráló otthona, ahol a művészet és a sokszínűség találkozik. Fedezze fel a galériákat és merüljön el a kortárs művészet világában!
New Yorkban Brooklyn a művészek inspiráló otthona, ahol a művészet és a sokszínűség találkozik. Fedezze fel a galériákat és merüljön el a kortárs művészet világában!
Az évek során sok ikonikus személy változtatta meg az utazásról alkotott képünket, a felfedezőktől a vállalkozókig.
Az évek során sok ikonikus személy változtatta meg az utazásról alkotott képünket, a felfedezőktől a vállalkozókig.
A turisztikai ágazat jövőjét meghatározó újítások az akkumulátorral működő óceánjáróktól a mikroalgákból előállított repülési bioüzemanyagig.
A turisztikai ágazat jövőjét meghatározó újítások az akkumulátorral működő óceánjáróktól a mikroalgákból előállított repülési bioüzemanyagig.
A vadnyugat szerelmeseinek ajánljuk Calico szellemvárosát, Los Angeles és Las Vegas között.
A vadnyugat szerelmeseinek ajánljuk Calico szellemvárosát, Los Angeles és Las Vegas között.
A kaliforniai San Diegot sokan csak Los Angeles kistestvéreként emlegetik, egész évben kedvező időjárása vonzza a turistákat.
A kaliforniai San Diegot sokan csak Los Angeles kistestvéreként emlegetik, egész évben kedvező időjárása vonzza a turistákat.
A floridai Orlando egy hatalmas szórakoztató központ, ahol az egész család felhőtlenül kikapcsolódhat.
A floridai Orlando egy hatalmas szórakoztató központ, ahol az egész család felhőtlenül kikapcsolódhat.
Ami Párizsnak az Eiffel-torony, New Yorknak a szabadságszobor, az Miami Beachnek a hófehér tengerparton sorakozó, színes életmentő tornyok sokasága. Merüljön el a színkavalkádba velünk!
Ami Párizsnak az Eiffel-torony, New Yorknak a szabadságszobor, az Miami Beachnek a hófehér tengerparton sorakozó, színes életmentő tornyok sokasága. Merüljön el a színkavalkádba velünk!
Az Art Deco Miami Beach egyik meghatározó építészeti stílusa, kialakulása izgalmas múltra tekint vissza. Merüljön el érdekességeiben Ön is!
Az Art Deco Miami Beach egyik meghatározó építészeti stílusa, kialakulása izgalmas múltra tekint vissza. Merüljön el érdekességeiben Ön is!
Korcsolyázás a műjégpályán, a város karácsonyfájának ünnepi kivilágítása vagy a botanikus kert időszakos kiállításainak meglátogatása csak néhány a számos izgalmas adventi program közül.
Korcsolyázás a műjégpályán, a város karácsonyfájának ünnepi kivilágítása vagy a botanikus kert időszakos kiállításainak meglátogatása csak néhány a számos izgalmas adventi program közül.