Marrakech ígézete a színeknél kezdődik, a közeli hegyek homokköveinél, melyből egykor a házak épültek. Ma királyi rendelet írja elő, hogy a város házai, bármilyen anyagból készüljenek is, csak az eredeti terrakotta színűek lehetnek. Ehhez többnyire halvány, fáradtzöld ajtók és ablakok társulnak szigorúan meghatározva a városképet. Marrakech jelképe, a Koutoubia mecset 76 méter magas minaretje. Az egyházi építmény 1158 óta áll itt, nevét arról a több, mint 100 könyvüzletről kapta melyek a környező utcákban kínálták portékájukat az arab világ bölcseinek, filozófusoknak, költőknek. A négyszögletes, tégladíszítésű torony mintául szolgált az ország többi minaretje számára, melyek szinte minden sugárút végén ott magasodnak.

A Bahia palota nem a középkorból, hanem a 19. századból származik, s ez volt a király nagyvezérének palotája. Ez a rang az európai fogalmak szerint miniszterelnököt jelent, az épület is ennek megfelelő. A palotakertet banánfák, ciprusok, jázminok, és más virágzó bokrok színesítik. Magát az épületet spanyol, mór, és francia elemek felhasználásával tervezték. Mint az arab paloták általában, ez sem összpontosul egyetlen központi mag köré, hanem önálló termek folyosóval összekötött labirintusa, melyek belső udvarokat vesznek körül. Az udvarokban szökőkutak csobognak, narancsfák és tölcséres virágú bokrok illatoznak.

A francia negyed déli részén találjuk a Menera kertet. A hatalmas mesterséges tó köré telepített parkban szerdától szombatig esténként showműsort, fény- és hangjátékokat láthatunk. Marrakech nem csak rózsáiról híres, de parkjairól és botanikus kertjeiről is. A francia festő által alapított Majorell kert ma a divattervező Yves St. Laurent tulajdonában van, de belépti díjért látogatható. Számos más híres embernek, főleg franciáknak volt itt, vagy van ma is háza. Alain Delonnak, Michèle Morgannek, Jean Paul Belmondonak.

Gyönyörű a városnak az új, de hagyományos stílusban épült színháza, melyben szintén gyakran lépnek fel francia színészek. Marokkóban a függetlenség elnyerése, vagyis a protektorátus megszűntetése után is második hivatalos nyelv maradt a francia, melyet a kisiskolások is kötelezően tanulnak. Angolul és németül csak az idegenforgalomban dolgozók beszélnek. De készségesen próbálkoznak vele a piaci árusok is. Az arab országokban általában még azok is szívesen mennek bazárokba, akik egyébként nem szeretnek vásárolni. A souk piacot, bazárt jelent, mely hagyományosan a medinában, azaz az óvárosban található. Az arab bazár apró üzlethelyiségekkel, műhelyekkel, raktárakkal szegélyezett szűk sikátorok áttekinthetetlen labirintusa. A város nagysága szerint persze vannak kisebbek és nagyobbak, a turista minden esetre könnyen eltévedhet benne és el is bámészkodhat naphosszat.

A soukban minden idegen és különleges: az áruk, az üzletek, a színek, a hangok, az illatok, a ruhák, az emberek. Marokkó etnikuma ugyanolyan sokszínű, mint maga az ország. Az őslakos berberek eredetén máig vitatkoznak az antropológusok. Jelentős zsidó kisebbség is él itt, jellemzően külön negyedekben a mellahokban. A különböző származású, kultúrájú és vallású közösségek olyan békességben élnek együtt, ami sajnos máshol nem szokás. Ennek következtében jelentős a népcsoportok keveredése, így egészen különleges külsejű, karakterű emberekkel találkozhatunk.

Ahogy azt más arab bazárokban vagy Törökországban is megfigyelhetjük, a különböző kézműveseknek és kereskedőknek saját utcáik vannak: például fűszerutca, szőnyegutca, papucskészítő utca, ötvösutca. Árulnak itt kendőt és rézkancsót, agyagedényt és gyümölcsöt, teát és fűszereket hegyekben meg gyógy-, és varázsszereket minden mennyiségben. Van itt friss mentalevél, arganaolaj, cethal ámbrája és szárított varánuszgyík, vagyis minden, amiről Harry Potter tanult.

A Jemma el-Fnaa Marrakech legnagyobb és egész Marokkó legizgalmasabb tere. Nappal a tér egyetlen hatalmas piac, a souk gyékényekkel fedett kis üzleteinek szabadtéri folytatása. Közlekednek itt az emberek mindennel, csak autóval nem. A szállítás öszvérháton történik, a vásárlók leginkább kerékpárral jönnek, a nézelődők pedig nyitott konflissal. Különböző szolgáltatásokat is igénybe lehet venni, pl. a vándor fogorvosét, aki érzéstelenítés nélkül, egy vízvezeték szerelőtől kapott fogóval szabadít meg a fájdalomtól és fogunktól. A kihúzott rágószerv aztán odakerül a kis asztalra az ezer másik közé.

Ahogy hanyatlik a nap, úgy változik a tér arculata is. Olyan mesebeli, elvarázsolt lények népesítik be a Jemma el-Fnaa-t, mintha ezer éve nem változott volna semmi. Beindul a datolya, mandula és narancshéjárusok üzlete, birkaszemet-, és belsőséget sütnek parázson. Előételnek egy tucat éti csigát adnak alig néhány dirhamért és a kiszolgálás sem csigalassú. Keleti fűszerek illata száll, készül a couscous, sül a kefta. A berber lányok henna-festést vállalnak, megjelennek a kígyóbűvölők lapos fejű kedvenceikkel, a kobrákkal. Felhajtóik szívesen tesznek ártalmatlan siklót a nézelődők nyakába. Mások kis majmot produkáltatnak pórázon, de van olyan is, aki csak kis bádogbögréjét csörgeti produkció nélkül. Szólnak a dobok, szudáni táncosokat áll körül a tömeg. A hastáncosnők körül csodaszerárusok járkálnak, nyakukban kis tálcával. Díszes ruhás, bőrtömlős vízárusokat lehet fényképezni néhány dirhamért, vagy a tűznyelők és más artisták kérik a figyelmet.

Ha úgy tartja kedvünk felülemelkedhetünk a forgatagon. A teret szegélyező szinte valamennyi ház terasza kávézó vagy teázó, ahonnan a teret és a naplementét csodálhatjuk. A Chez Ali nevű gigantikus szórakozóhelyet egy Ali nevű gazdag vállalkozó álmodta és valósította meg. Kicsit olyan ez, mint valami arab Disneyland. Összegyűjtöttek itt mindent, amit az arab építészet nyújtani tudott. Fölépítették a díszletszerű palotákat, és előttük felállították a tömegeket befogadó hatalmas sátrakat. Mindez egy négyzet alakú, homokos porondot vesz közre. Az érkező vendégeket mentateával üdvözlik, az alacsony asztalok mellett kényelmes párnákon ülve fogyaszthatják el sokfogásos vacsorájukat, miközben Dél-Marokkó hegyvidékeinek zenészei szórakoztatják a vendégeket. Sürgölődnek a felszolgálók, hatalmas tálcákon hozzák a tridet és a tajint. Az édességek és a gyümölcs elfogyasztása után folklórműsor következik, ahol a vendégek is táncra perdülhetnek. Aztán a porondon berber harci lovasjátékot mutatnak be. Noha a műsor éjfélig tart, biztos, hogy a látványos show zenékkel, akrobatákkal és pirotechnikával felnőttet és gyerekeket egyaránt elkápráztat. Kifelé menet még a negyven rabló kincses barlangját is meglátogathatjuk.

A városból kikocsizhatunk a híres Pálmakertbe, ahol a királyi golfpálya is van. Nagyobb kirándulás tehető a távolabbi Ouarzazate-ba (Warzazad), vagy a közelebbi Ourika-völgybe. A zsákutca -a völgy kanyargós útja a 4160 m magas Toubkal- a csúcs tövéig vezet. Az Ourika folyó a vidék többi folyójával ellentétben nyáron sem szárad ki, így a völgy egész évben harsányzöld. Utunk pálmafák, olajfák és virágzó bokrok között vezet. A helyiek a Magas-Atlaszba járnak síelni, ami eléggé eltér a Marokkóról kialakított képtől.
A völgyet kis berber falvak szegélyezik. Megfigyelhetjük a berber építkezés jellegzetes formáját, a szorosan egymáshoz tapadó, lapos tetejű, dobozszerű házak fallal körülvett együttesét, a kszárt. Bepillanthatunk egy a folyó erejével hajtott malomba, megnézhetjük a fazekasokat, és más kézművesek műhelyeit. A hegyek között nehéz körülmények között élnek a helyiek. A berberek egyszínű, kámzsás burnuszt hordanak, az asszonyok gyapjúszövetből készült köpenyét ezüst csatok és tűk fogják össze. Mindez jelentősen eltér a városi viselettől, a djellabatól, melyet férfiaknál a fez nevű sapka, nőknél a fátyol egészít ki. A ruházat a törzsi hovatartozás jelképe, ennek ellenére a városi fiatalok egy része inkább európai divat szerint öltözik.

Kellemes kirándulásnak lehetünk részesei, ha felkeressük Ouarzazate–t, az 1160 méteres sivatagi fennsíkon levő élénk forgalmú várost, melyet a franciák alapítottak 1928-ban. Jellegzetesek az itt árusított ouzguita-szőnyegek. Alapszínük fekete, a minták rombusz alakúak, élénkvörös, sárga és narancsszínekben. Inkább dísznek, mint használati tárgynak valók. Ouarzazatétól 1,5 km-re áll Marokkó egyik legszebb erődje a Kasba de Taouirt. Hatalmas falakkal körülvett épületegyüttes, amely napközben megtekinthető. De eltölthetünk egy napot a vízparton is. Essaouira (Szavíra) az ország nyugati részén, az Atlanti-óceán partján fekszik. Szavíra ősi kikötőhely, a legendák szerint i. e. 814-ben karthágóiak alapították. Mogador néven portugál erőd is volt, majd a 18. században az egyik szultán megbízásából egy francia építész, Théodore Cornut tervezett ide hadikikötőt és mellé egy kisvárost. A szultán a lehető legnagyobb elismeréssel illette az építészt, az új városnak az asz-Szavíra nevet adta, ami szó szerint azt jelenti, hogy jól tervezett. A ’60-as, ’70-es években a hippik is felfedezték Szavírát. Jimi Hendrix emlékezetes látogatása után csapatostul tódultak ide Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból. Néhányan itt is maradtak közülük, a város lakói lettek, a hatvan körüli, ősz hajú, de továbbra is régi hippi-kellékekben parádézó öregurak a kis főtér egyik látványosságát adják. Marokkó bódító illatának, mediterrán és keleties hangulatának, fűszeres ételeinek, egzotikus zenéjének emlékét sokáig magunkkal hordozzuk majd még utazásunk után.