A kereskedelem mindig is központi szerepet játszott Iszfahán fejlődésében, olyannyira, hogy I. Abbász sah gyakorlatilag átvezette a Selyemutat Iszfahánon keresztül, és a várost tette fővárosává, hogy birodalma kereskedelmi monopóliumot élvezzen. A XVII. századra a város nemcsak európai kereskedőket, hanem misszionáriusokat és zsoldosokat is vonzott, mivel a kereskedői és diplomáciai tevékenység vallási szempontból toleráns központjává vált, ahol a legkülönbözőbb kultúrák és vallások kereskedői és utazói találkoztak.

Iszfahán először a Közép-Ázsiától Szíriáig terjedő nagy szeldzsuk birodalom fővárosaként vált nemzetközi hírűvé. A szeldzsukok óriási hatást gyakoroltak a város kulturális és építészeti fejlődésére, és birodalmuk megszilárdulása egy olyan terület egységesítése szempontjából is jelentős volt, amelyért évszázadokon át a különböző közép-ázsiai népcsoportok - főként az arab, a török és a helyi iráni népek - versengtek. A szeldzsukok alatt a városban új, egyedülállóan iráni, keleti iszlám építészet alakult ki, és a hagyományost felváltotta az új, négy iwan - azaz egy hatalmas, egyik végén nyitott csarnok - köré épülő terv, amelyet a nagy pénteki mecset, a Masjid-i Jami képvisel. A szeldzsuk törökök kimagaslóan jók voltak a nagyon nagy boltíves terek kialakításában és az épületek külső és belső dekoratív tagolásában, bonyolult téglaminták felhasználásával, és előmozdították azt a szokást, hogy a fontos városi épületeket egy nyitott, nagy, téglalap alakú városi tér, az úgynevezett mejdan köré szervezzék.

A szeldzsukok példátlanul nagy kupolákat építettek, amelyek közül az elsőt 1087-ben az iszfaháni Nagy Péntek mecsetbe illesztették.

A Szafavida Birodalom idején Iszfahán tovább fejlődött, bár a várost nem választották azonnal császári fővárosnak. Az 1588 és 1629 között uralkodó I. Abbász sah 1590-ben döntött úgy, hogy a fővárost Kazvinból Iszfahánba helyezi át, amit egyrészt a város hatalmas gazdasági potenciálja és a kereskedelem kereszteződésében elfoglalt helye, másrészt a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak motiváltak, mivel a város központi elhelyezkedése miatt biztonságos távolságban volt a nyugtalan határvidékektől.

Ebben az időszakban számos jelentős vallási épület is épült Iszfahánban; köztük Lutfallah sejk mecsetje, amely egy mauzóleum és egy mecset stílusát ötvözi, valamint a Shah mecset, amely egy 170 láb magas kupolateremmel rendelkezik.

A bejárati kapuk, kupolák, minaretek és egyes belső terek díszítésében a színek utánozhatatlan használata dominál. A polikromatikus csempe használata felületi díszítésként már az iráni történelem más korszakaiban is ismert volt, de a szafavidák voltak azok, akik a színes csempézést az iráni építészet legmarkánsabb jellemzőjeként meghonosították, és ez a dekoratív stílus Iszfahánban érte el csúcspontját.

Iszfahán másik fontos látványossága a Si-o-se-pol híd, más néven a 33 lyukú híd. A legnagyobb a tizenegy történelmi híd közül a Zayanderudon, az Iráni-fennsík legnagyobb folyóján. A hidat a XVII. század elején építették, hogy hídként és gátként is szolgáljon, népszerű szabadidős gyülekezőhely, és az iráni szafavida építészet egyik leghíresebb példája.