Az egykor ragyogó üdülőközpontot Michel Albert Huygen belga üzletember és gyártulajdonos álmodta meg, aki a hatvanas évek elején, beleunva a szakszervezetekkel való folyamatos vitákba kilépett a rádió és televíziógyártásból. A jó nevű márkát és a gyárat 50 000 000 belga frankért eladta. A Den Arel-ért kapott pénzből befektetési lehetőségeket keresett. Úgy döntött profilt vált és a turizmusból fog megélni. Először Dél-Afrikába, Libanonba végül a Kanári-szigetekre vitte útja, ahol beleszeretett az akkor még szinte kihalt déli Tenerifébe. A 1960-as években a szigeten nem volt turizmus, kivéve Puerto de la Cruzot, ahonnan Huygen útnak indult. Olyan helyet keresett, ahol egész évben kiváló az időjárás és folyamatosan fogadhat majd vendégeket. Tenerife déli fele pedig pontosan ilyen. Az év 365 napjából 300-ban ragyogóan süt a nap és kellemes a hőmérséklet. Huygen Las Galletas közelében mintegy 80 000 m² földet vásárolt, ahol megkezdődött Ten-Bel építése.
A belga üzletember álma hatalmas volt: nem csupán üdülőkomplexumot tervezett, hanem egy egész várost, ez lett Ten-Bel (Tenerife/Belgium betűszóból). Az álma pedig apránként valósággá vált és nyolc hatalmas komplexumot épült meg Ten-Bel néven. Ezek Alborada, Frontera-Primavera, Carabela, Drago, Eureka, Bellavista, Maravilla és az Ikrek voltak, és több mint 5000 üdülőhelyet jelentettek. Ezek Alborada, Frontera-Primavera, Carabela, Drago, Eureka, Bellavista, Maravilla és az Ikrek voltak, és több mint 5000 üdülőhelyet jelentettek. Gyönyörű parkok és kertek, sétányok létesültek és egy éjszakai klub is épült, amely sokáig az egyetlen volt délen. Ez volt az első igazi nyaralóváros Spanyolországban, ezt a modellt követte később a Marina d'Or és a Polaris World.
Épült egy nagy bevásárlóközpont is, amelyben 70 üzletet nyitottak meg a turisták ellátására, a bevásárlóközpont tornyában kilátó nyílt, ahonnan az egész terület belátható volt. Az akkoriban meglehetősen elszigetelt Franco-diktatúra örömmel fogadta a beruházásokat és jelentős támogatásokat is nyújtott a vállalkozáshoz. A 70-es és 80-as évek sikerei után a terület azonban hanyatlásnak indult, az 1990-es években új turisztikai beruházások is kezdődtek a szigeten és Ten-bel fénye fokozatosan elkopott.
Mára a város épületeinek nagy része elhagyatott. Felütötte a gaz; az egykor pezsgő éjszakai élet helyett ma sötét és élettelen, nincs közvilágítás sem. A sportlétesítmények megsemmisültek, a falakat pedig mindenhol graffitik borítják.
Ten-Bel problémája folyamatosan napirenden van a szigeten, megoldás egyelőre nincs erre a csúnya és szomorú sebhelyre. Jelenleg csak a katasztrófa turisták kedvelt célpontja, amiről a helyiek azonban szívesen lemondanának. Ők még emlékeznek Ten-Bel egykori ragyogására.