Fehér falvak Andalúziában
Andalúzia fehér falvai (pueblos blancos) lenyűgözőek, völgyek ölelésében vagy kies sziklák tetején emlékeztetnek egy letűnt korszak különös történetére. Összeállításunkban bemutatjuk az öt legszebbet, ráadásnak pedig előkerül a híres kék falu is.
Az andalúziai fehér falvak megidézik a múltat. A fehérre meszelt házak között kanyargó keskeny macskaköves utcácskák apró tereket és évszázados épületegyütteseket kötnek össze. A falvak csendjét többnyire csak a templomi harangok hangja töri meg. Az épületek között illatozó narancsfák törik meg a homogén fehérséget. De nemcsak maguk települések gyönyörűek. Irigylésre méltó az elhelyezkedésük is, dombtetőkön és völgyekben meghúzódva Dél-Spanyolország bámulatos szépségű tájaira nyílik belőlük kilátás. Mindez az egykori iszlám és keresztény világ határán.
1. Zahara
A Sierra de Grazalema Természeti Park északi részén, egy domboldalon magasodik, képeslapra illő, csodálatos kilátással, varázslatos hangulattal, megtekintésre érdemes templomokkal és jó étkezési lehetőségekkel csábítja a látogatókat. A város fölött egy XIII. századi mór erőd magasodik. Itt 150 éven át, a XIV. és a XV. században a muszlimok voltak az urak, innen kémlelték a keresztény kézen maradt, közeli Olverát. A faluban két templom is található, érdemes őket felkeresni! Jó hír, hogy sok más fehér faluval ellentétben Zaharában néhány tisztességes étkezési és szálláslehetőség is rendelkezésre áll. Kiváló tapasbárok várják a turistákat.
2. Arcos de la Frontera
Arcos de la Frontera egy magasodó homokkő szikla tetejére épült, amelyet a Guadalete folyó ölel körbe. A neve is arra utal, hogy a századokon át a háborúzó muszlimok és keresztények közötti határon fekszik. A sziklacsúcs védelmet nyújtott a támadások ellen. A településen kifejezetten kevés üzlet és kávézó található, így a falu megőrizte kortalan hangulatát. A Cabildo téren, a falu legmagasabb pontján áll a XV. századi templom, amely egy mór erőd maradványaira épült. Közelében áll a városháza, illetve itt tárul fel a település fő attrakciója, az andalúziai tájra nyíló pazar kilátás.
3. Setenil de las Bodegas
Az emberek sokszor furcsa helyeken élnek, jól példázza ezt Setenil de las Bodegas. A falu lakói ugyanis szó szerint egy szikla alatt laknak. A Trejo folyó szurdokának falai számos természetes barlangot is rejtenek, amelyeket a helyiek az évszázadok során ki is használtak. A barlangok elé épültek az apró házak, amelyeket hátulról kiválóan hűtöttek a természetes mélyedések. A település neve a latin "septem nihil" szóból származik, ami arra utal, hogy a katolikus uralkodók hétszer próbálták visszafoglalni a móroktól. Korábban jelentős szőlőművelés folyt a környéken a XIX. században azonban egy fertőzés felszámolta a környékbeli borkultúrát. Ez az örökség már csak település nevében maradt fenn.
4. Grazalema
Grazalema a Sierra de Grazalema Természeti Park mélyén, egy sziklapárkányon áll, a körülötte tornyosuló hegyek között olyan látványt nyújtva, mintha csak törpék laknák. Nincs is jobb módja annak, hogy élvezzük a látványt, minthogy helyet foglalunk a főtéren, rendelünk egy kávét és csodálattal bámuljuk a sziklamonolitokat, amelyek a fehér házak és a vörös cseréptetők fölé magasodnak. Grazalema kiindulópontja számos kiváló túraútvonalnak is, amelyek csodálatos tájakon keresztül szelik át a környéket.
5. Ronda
Ronda valójában nem is falu, inkább város. De fehér és elbűvölő. A várost kettéosztja az El Tajo folyó, amely 100 méter mély kanyont vájt a sziklába. A kanyonon egy híd ível át, amely összeköti a települést. Az óváros az iszlám időkből származik, és mór múltjának emlékei mai is láthatóak. A mecset ma már templom, a mór palota nemesi kastély lett, az arab fürdőket pedig megtépázta az idő vasfoga. A városban található az ország egyik legszebb bikaviadal-arénája is, érdemes felkeresni.
+1 Júzcar
Júzcar 2011 előtt egy volt a számos pueblos blancos közül. Az élet itt is lassú volt, és a látogatók többnyire a környező természet felfedezésére érkeztek csak a faluba. Egy évtizeddel ezelőtt azonban minden megváltozott, egy promóció keretében az egész falut átfestették kékre. Itt mutatták be ugyanis a Hupikék törpikéket. A világpremier jól sikerült és Júzcar is a térképre került. A terv az volt, hogy a premier után visszafestik a falut, ám akkora szenzációt keltett, hogy pár hónap alatt közel 100 000 turista kereste fel az addig ismeretlen települést. A helyiek kiszimatolták a lehetőséget és úgy döntöttek, hogy a város kék marad. Kezdetben sok törpös kacatot is árultak, ám idővel a jogtulajdonos filmstúdió 12% százaléknyi részesedést akart az eladások után, amibe a helyiek nem mentek bele. Így ma már törpös csecsebecséket ne keressünk. Maradtak azonban a nagy törp-szobrok és a színes piros gombák. Rajzfilmes falfestmények tarkítják a falakat és aranyos útjelző táblák igazítják el a látogatót.
Kapcsolódó inspirációk:
Mesebeli táj és izgalmas kalandok várnak a spanyolországi Caminito del Rey-en! Európa egyik legkülönlegesebb hegyi ösvénye, ami kihagyhatatlan élményt nyújt.
Mesebeli táj és izgalmas kalandok várnak a spanyolországi Caminito del Rey-en! Európa egyik legkülönlegesebb hegyi ösvénye, ami kihagyhatatlan élményt nyújt.
Legyen szó akár aktív kalandokról, történelmi felfedezésekről vagy egyszerűen csak a természet csodáinak élvezetéről, ez a régió mindenki számára tartogat valami különlegeset.
Baszkföld Észak-Spanyolországban és Dél-Franciaországban elterülő régió, amely a baszkok ősi otthona.
Andalúzia fővárosa számtalan történelmi, kulturális és gasztronómiai kincset mellett a legkisebbeknek is tartogat különös csodákat. Ezeket szedtük most csokorba. Tartson velünk!
Andalúzia fővárosa számtalan történelmi, kulturális és gasztronómiai kincset mellett a legkisebbeknek is tartogat különös csodákat. Ezeket szedtük most csokorba. Tartson velünk!
Sevilla gazdag történelmi múltja, a mór és a katolikus kulturális öröksége, a nagyszerű tapasbárok, a mozgalmas piacok olyan célponttá teszik, ahova az ember mindig szívesen visszatér. Ismerje meg Andalúzia gyöngyszemének kincseit!

Sevilla a föld alatt is tartogat látnivalókat. Az andalúz főváros mélységeiben egy összefüggő alagútrendszer-hálózat emlékeztet a letűnt időkre.
Sevilla a föld alatt is tartogat látnivalókat. Az andalúz főváros mélységeiben egy összefüggő alagútrendszer-hálózat emlékeztet a letűnt időkre.
Sevilla páratlan kalandokat kínál. Andalúzia fővárosa gazdag történelmi múltjával, pezsgő mindennapjaival rabul ejti az utazót. Fedezze fel velünk Sevilla rejtett kincseit!
Sevilla páratlan kalandokat kínál. Andalúzia fővárosa gazdag történelmi múltjával, pezsgő mindennapjaival rabul ejti az utazót. Fedezze fel velünk Sevilla rejtett kincseit!
Ismerje meg Valencia hogyan egyesíti a hagyományt és az innovációt, hogy egy élhetőbb és fenntarthatóbb jövő felé haladjon.
Ismerje meg Valencia hogyan egyesíti a hagyományt és az innovációt, hogy egy élhetőbb és fenntarthatóbb jövő felé haladjon.
A valenciai művészetet, tudományt és szórakozást ötvöző futurisztikus épületegyüttes az emberi kreativitás és innováció bizonyítéka.
A valenciai művészetet, tudományt és szórakozást ötvöző futurisztikus épületegyüttes az emberi kreativitás és innováció bizonyítéka.
A valenciai gótikus épületek a régió művészi és mérnöki képességeit bizonyítják.
A valenciai gótikus épületek a régió művészi és mérnöki képességeit bizonyítják.
Az ősi történelem és a modern innováció lenyűgöző keverékével ez a magával ragadó város minden utazó számára felejthetetlen élményeket tartogat.
Az ősi történelem és a modern innováció lenyűgöző keverékével ez a magával ragadó város minden utazó számára felejthetetlen élményeket tartogat.
Amikor a spanyol konyha ikonikus ételeit emlegetjük, kevés fogás hasonlítható a híres valenciai paella ínycsiklandó élvezetéhez.
Amikor a spanyol konyha ikonikus ételeit emlegetjük, kevés fogás hasonlítható a híres valenciai paella ínycsiklandó élvezetéhez.
Andalúzia vagy ahogy sokan nevezik, Spanyolország nagyasszonya. Andalúziában utazni annyi, mint belelátni Spanyolország lelkébe.
Andalúzia vagy ahogy sokan nevezik, Spanyolország nagyasszonya. Andalúziában utazni annyi, mint belelátni Spanyolország lelkébe.
Madridot öröm felfedezni, mert a történelmi gyöngyszemektől és a világszínvonalú művészeti alkotásokig a különleges gasztronómiai élményekig ezernyi csodát kínál.
Madridot öröm felfedezni, mert a történelmi gyöngyszemektől és a világszínvonalú művészeti alkotásokig a különleges gasztronómiai élményekig ezernyi csodát kínál.
Barcelona tökéletes úti cél. Ha először látogat el ide, a következő látnivalók feltétlenül kerüljenek fel a megnézendők listájára.
Barcelona tökéletes úti cél. Ha először látogat el ide, a következő látnivalók feltétlenül kerüljenek fel a megnézendők listájára.
Összegyűjtöttünk néhány érdekes, olykor meglepő tényt Spanyolországról, amelyek talán kevesek előtt ismertek. Tartson velünk az Ibériai-félsziget felfedezésében!
Összegyűjtöttünk néhány érdekes, olykor meglepő tényt Spanyolországról, amelyek talán kevesek előtt ismertek. Tartson velünk az Ibériai-félsziget felfedezésében!
Barcelona Katalónia fővárosa eltérő gasztronómiai hagyományokkal büszkélkedhet, mint Spanyolország többi része.
Barcelona Katalónia fővárosa eltérő gasztronómiai hagyományokkal büszkélkedhet, mint Spanyolország többi része.
A finom tapasoktól kezdve a kiváló tenger gyümölcseiig és a hagyományos sültekig, a spanyol ételek a legjobb helyi termékek felhasználásával készülnek.
A finom tapasoktól kezdve a kiváló tenger gyümölcseiig és a hagyományos sültekig, a spanyol ételek a legjobb helyi termékek felhasználásával készülnek.
Kapcsolódó ajánlatok:
VINCCI SELECCIÓN ALEYSA HOTEL BOUTIQUE & SPA***** - BENALMADENA, SPANYOLORSZÁG
Spanyolország
1 069 000 Ft-tól/fő
Sajnos nincs megfelelő találat. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.
Sajnos nincs megfelelő találat. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.