Öt izgalmas célpont, irány Kanada!
Kanada sok mindent kínál a látogatóknak, az Atlanti-óceán partjaitól a Csendes-óceán partjaiig húzódó egykori francia és brit gyarmat gazdag történelmi örökséggel rendelkezik. Mivel a francia és az angol is hivatalos nyelv, egy kanadai látogatás olyan, mintha két országot látogatnánk meg. Kanada vonzó célpont a nyüzsgő nagyvárosok iránt érdeklődő utazók számára.
Calgary Stampede
A Calgary Stampede a világ egyik leghíresebb rodeója, eredete az 1800-as évek végéig vezethető vissza. A Stampede az évek során egyre nagyobb lett, és ma már a világ legjobb cowboyait vonzza, akik olykor 2 millió dollár pénzdíjért versenyeznek.
A Calgary városának vezetői által "a világ legnagyobb szabadtéri show-jának" nevezett eseményt egy 4 km-es felvonulás nyitja meg. A 10 napos rendezvényt minden év júliusában rendezik.
Victoria kikötője
A Vancouver-szigeten található Victoria kikötőjét az egyik oldalon a végtelen víz, a másikon impozáns kormányzati épületek uralják. Brit Columbia fővárosa szeptemberben hajófesztivált is rendez, ilyenkor a kikötő megtelik veterán hajócsodákkal.
Érdemes betérni egy hagyományos brit teára az Empress Hotelbe, amely az 1900-as évek eleje óta Victoria egyik nevezetessége. A szálloda közvetlenül a kikötővel szemben áll.
Churchill
Lehet, hogy csak egy 1000 lakosú kisváros Manitoba tartományban, a Hudson-öböl partján, de Churchill mégis hatalmas tömegeket vonz. Itt laknak ugyanis Kanada leghíresebb lakói, a jegesmedvék. A "világ jegesmedve fővárosának" is nevezett város Kanada egyik legkedveltebb turisztikai látványossága. A jegesmedvék mellett Churchill a sarki fény megfigyelésének is népszerű helyszíne.
The Canadian
A Torontót és Vancouvert összekötő vasút a világ egyik leghíresebb vonatútja, amely Észak-Ontario tavain, a préri tartományokon és a kanadai Sziklás-hegységeken, köztük a Jasper Nemzeti Parkon keresztül vezet, hogy végül a kozmopolita Vancouver városába érkezzen. A két várost összekötő 4 466 kilométeres út megtétele 3 napot vesz igénybe.
Vieux-Quebec
A Vieux-Québec, vagyis a régi Québec, a történelmi városmag Québec Cityben. Itt alapította meg Samuel de Champlain francia felfedező 1608-ban a Saint Louis erődöt. Ma az idegenforgalom központja, számos üzlettel, étteremmel, kávéházzal.
Érdemes felkeresni a citadellát, amelyet "Amerika Gibraltárjaként" is emlegetnek, mivel stratégiai fekvése miatt a történelem során fontos szerep jutott az erődnek. A városba érkezőknek "kötelező" felkeresnie a az ikonikus Chateau Frontenacot, illetve belekóstolni az európai stílusú vásárok hangulatába a Rue Saint Jeanon.
Kapcsolódó inspirációk:
Új-Skócia Kanada egyik tartománya. Tudta róla ezeket az érdekességeket?

Merüljön el Új-Skócia világítótornyainak gazdag múltjába és szépségeibe, fedezze fel velünk ezeket az ikonikus épületeket.

Annapolis Royal-t a francia felfedezők megérkezése óta lakják. Ismerje meg ezt a gazdag történelemmel rendelkező várost.

Sziklás partjaival, kristálytiszta vizével és változatos tájaival Új-Skócia strandjai minden látogató számára egyedi élményt nyújtanak.

Az Új-Skócia szívében fekvő Kejimkujik Nemzeti Park nemcsak természeti csodák helyszíne, hanem mély kulturális jelentőséggel is bír.

Új-Skócia fővárosának neve ismerősen csenghet, fedezze fel a bájos tengerparti várost, Halifax-ot.

A kanadai Új-Skócia ad otthont a legfestőibb és kulturálisan leggazdagabb városoknak. Ezek közé a gyöngyszemek közé tartozik Liverpool és Brooklyn.

A Niagara-vízesés két ország határán fekszik, az USA és Kanada legnépszerűbb látványossága. Ismerje meg a 10 legérdekesebb tényt erről a lélegzetelállító természeti remekműről.

A Kanada legérdekesebb városait bemutató sorozatunk második részében is különleges helyekre, izgalmas, felfedezésre váró településekre invitáljuk önöket. Tartsanak velünk!

Kanada különleges ország. Hatalmas - méretét tekintve a második legnagyobb a világon. Mégis ritkán lakott. Városai számtalan csodát rejtenek.

New York városában több mint 100 múzeum található, amelyek a kultúra és a művészet széles spektrumát ölelik fel.

Brooklyn: A művészet, a történelem és a sokszínűség találkozópontja. Fedezze fel New York City legizgalmasabb városrészét!

Chelsea, Manhattan pezsgő városrésze, ahol a történelem, a művészet és a gasztronómia egyedülálló keveréke várja a látogatókat.

A Frieze magazinból kinőtt, 2003-ban indult londoni majd new yorki művészeti vásár a kortárs művészet meghatározó eseményévé vált.

Hudson Yards: New York modern csodája a város szívében. Művészet, építészet, gasztronómia egy helyen. Fedezze fel a modern New Yorkot!

New Yorkban Brooklyn a művészek inspiráló otthona, ahol a művészet és a sokszínűség találkozik. Fedezze fel a galériákat és merüljön el a kortárs művészet világában!

A vadnyugat szerelmeseinek ajánljuk Calico szellemvárosát, Los Angeles és Las Vegas között.

A kaliforniai San Diegot sokan csak Los Angeles kistestvéreként emlegetik, egész évben kedvező időjárása vonzza a turistákat.

A floridai Orlando egy hatalmas szórakoztató központ, ahol az egész család felhőtlenül kikapcsolódhat.

Ami Párizsnak az Eiffel-torony, New Yorknak a szabadságszobor, az Miami Beachnek a hófehér tengerparton sorakozó, színes életmentő tornyok sokasága. Merüljön el a színkavalkádba velünk!