A manhattani pályaudvar a világ legszebbjei közé tartozik. Nem mellesleg a világ legnagyobb pályaudvara a maga napi 750,000 utasával, akik a 63 vágány valamelyikéről indulnak, vagy oda érkeznek. Tucatnyi étterem, üzlet és bár biztosítja, hogy kellemesen teljen a várakozás. Itt a vonatok egy perccel később indulnak, mint amit a kijelző mutat. Az eltérés az utazóközönség érdekeit szolgálja, a balestesek elkerülése végett nem siettetik az utasokat, tudják, hogy egy perc is sokat számít. De itt szívesen is időzik az ember, míg magában megmosolyogja a October Zodiac névre hallgató 2043 m2-es falfestményt. Elkészülte után egy szemfüles utas észrevette, hogy a festmény Univerzuma fordított sorrendben ábrázolja a csillagképeket. A hivatalos magyarázat vagy inkább magyarázkodás szerint a francia művész Isten szemszögéből ábrázolta a csillagos égboltot. A valóság azonban ennél valószínűleg sokkal egyszerűbb. A kivitelezők fordítva tartották a vázlatokat. De van itt Suttogó csarnok, a romantikus lelkű utasoknak pedig a Csók terem lehet különösen kedves. A legikonikusabb elem azonban az óra, ami alatt milliók adtak már randevút egymásnak. Az óra számlapjai opálból készültek és egy vagyont érnek. Pontos értéke nem ismert, de a két aukciósház, a Sotheby’s és a Christie’s is 10-20 millió dollár közé saccolja.