Élmények a világ körül

Keresés

Vagány Vakáció - OTP Travel
családi szórakozás

Vagány vakáció

A gyerekek számára a külföldi nyaralások mástól lesznek érdekesek, mint amit a szülők sokszor gondolnának. A gyerekeknek nem feltétlenül jelent kikapcsolódást egy XII. századi kolostor, vagy napi öt templom és meglehet, hogy a Versailles-i kastélyra is csak hümmögnek. Adunk néhány tippet, amelyek önálló úti célként is megállják helyüket és az egész család jól szórakozhat.

Natura Artis Magistra, Amszterdam, Hollandia

Az Amszterdam délkeleti részén elterülő állatkert 1838-ban épült Natura Artis Magistra (a Természet, a Művészet Kedvese) néven, elsősorban gyerekeknek, akik így egy kisebb farmon háziállatokat láthattak és simogathattak. Az ország legrégibb, és Európa egyik legöregebb állatkertje, ma már a gepárdokon, gorillákon, oroszlánokon, fókákon kívül gazdag akváriummal is várja a látogatókat. Sőt! Planetáriummal és geológiai múzeummal is büszkélkedhet. Épületei is történelmi jelentőségűek. Nyáron szombatonként különleges gyerekprogramokat, workshopokat szerveznek, zenei előadások, piknikek teszik felejthetetlenné a látogatást.

Az állatkert mellett, a Plantage Middenlaanon találhatjuk az állatok szokásait, életét és a fajfejlődés állomásait bemutató speciális kiállításoknak helyt adó Zoölogisch Museumot, ahová érvényes az állatkerti belépő, de csak ide is váltható jegy. Sok ritka fát és növényt tekinthetünk meg. A trópusi és egzotikus példányok kényelmét üvegház biztosítja, a látogatókét pedig kellemes kávéház. Ha online előre megvásárolják a belépőt, személyenként 2€-t megtakaríthatnak.

Vagány Vakáció Amszterdam - OTP TRAVEL utazási iroda
forrás:www.artis.nl/nl/language/visitors-information/
 

Eureka!, Halifax, Anglia

Az angol gyerekmúzeum programjainak lényege az interakció, vagyis mindent meg lehet fogni és ki lehet próbálni. A cél fejleszteni a gyerekek képességeit, játékosan bevezetni a felnőttek világába, fogékonnyá tenni őket az természeti szépségek és a művészet iránt, illetve növelni a bizalmukat és a kompetenciájukat. Az egyik legkreatívabb közeget teremtették meg a gyerekmúzeum pedagógusai a halifaxi Eureka!-ban. A hangkertben például a gyerekek egy közönséges virágos rét felnagyított óriás változatában bolyonghatnak, saját testméretükkel azonos nagyságú katicabogarakkal és növényekkel találkozhatnak, megnézhetik a pillangók születését és virágok beporzását végző méhek életét. A nagyobbaknak az emberi testet bemutató részleget alakítottak ki, élethű szervekkel. Az Eureka! további előnye, hogy lehetőségeit a családok évszaktól függetlenül kihasználhatják.

Vagány Vakáció Eureka Halifax - OTP TRAVEL utazási irodaforrás: www.eureka.org.uk

Efteling, Kaatsheuvel,Hollandia

Ez a tündérmesék világa, ahogyan azt gyerekkorunkban elképzeltük: romantikus, mesés, izgalmas - gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A vidámpark 1952-ben nyílt meg, azóta folyamatosan fejlesztik, hogy újabbnál-újabb izgalmas látnivalókkal és játékokkal fogadhassák a látogatókat. Az eredeti komplexum erdős területre települt, sportpályákat, játszótereket és a Tündérmesék Erdeje nevű fantáziavilágot foglalja magába. Ez utóbbi 10 mesebeli karakterrel szórakoztatja az embereket; a Csipkerózsikától a Piroska és a farkasig számos mesét összesűrítve. De ezen kívül is rengeteg izgalmas programmal várják a vendégeket, mint a tekergő hullámvasutak, hajótúrák. Eftelinghez több mint 35 látványosság és bemutató show tartozik. Az élménypark annyira híres, hogy méretarányosan kicsinyített mása a Hága melletti Madurodam makettparkban is látható.

Vagány Vakáció Efteling Hollandia - OTP TRAVEL utazási irodaforrás: www.efteling.com/en

Italia in Miniatura, Visebra, Olaszország

A 60-as években Ivo Rambaldi cégvezető külföldi utazásai során fedezett fel egy miniatűr parkot. Elhatározta, hogy létrehoz egy hasonlót Olaszországban is hazája számtalan, felbecsülhetetlen értékű építészeti örökségéből. A Rimini mellett található Italia in Miniatura végül 1970-ben nyílt meg a látogatók előtt. Jelenleg a park 85.000 m2-en fekszik, 273 makett található benne, kicsinyítési arányuk 1:25 és 1:50 között mozog, kivéve Velencét, amely az ötödére lett kicsinyítve. Pisa, Szicília, Velence, Róma és számos olasz város összes nevezetességének a másolata megtalálható a parkban. A parkot minden évben félmillió látogató csodálja meg. A mini épületek mellett vidámparki játékok, attrakciók is várják a látogatókat.

Vagány Vakáció Italia in Miniatura - OTP TRAVEL utazási iroda

Disneyland, Párizs, Franciaország

Gyerekálmok number one-ja, nincs gyerek aki ne ismerné. Mesebeli vidámpark klasszikus mesehősökkel és 5 különböző fantáziavilággal. Mickey egér parkjában érdemes legalább egy napot eltölteni. Az Eurodisney park közel 60 programot kínál a látogatóknak, minden gyermek megtalálja itt kedvencét. Disneylandi látogatásunk egész napos önfeledt szórakozás, nem csak a gyerekek, a felnőttek is remekül érezhetik magukat. Látványos show-k és felvonulások színes látványát, magával ragadó zene és Disney történetek emlékét vihetjük haza emlékbe a nap végén. Aki pedig felszáll a kisvasútra egyszerre láthatja a teljes csodát. Közvetlenül a Disneyland Park mellett fekszik a Walt Disney Studios Park, így könnyedén kombinálható a két program. Elmerülhetünk a mozi és az animáció világában.

Vagány Vakáció Disneyland Párizs - OTP TRAVEL utazási iroda forrás: https://en.wikipedia.org disneyland.jpg

Legoland, Billund, Dánia

Európában több Legoland is működik, ám az elsőt és eredetit meglátogatni mégiscsak más. Amióta pedig a dániai Billundba Budapestről is indulnak fapados járatok, nem is olyan nehéz. A park kicsiknek és nagyoknak is sok élményt tartogat. A billundi reptérről gyalog 25, busszal mintegy 5 perc alatt érhető el a park, a gépek épp felette szállnak fel, illetve le. A terület nem túl nagy, de meglehetősen sok játékot zsúfoltak bele. A legkisebbek vonataitól a felnőttek brutál hullámvasútjáig minden van. A Polar Land levű területen egy váratlan szabadesést is tartalmazó, igen gyors hullámvasút kapott helyet, másrészt egy sarkvidéket idéző állatkertszerűség, sok-sok pingvinnel. A Miniland itt természetesen főleg a skandináv országokra koncentrál, zseniális módon építették fel a miniatűr városokat, tájakat legókockákból. Pihenésként pedig több szobába is be lehet ülni, ahol hatalmas mennyiségű legókockából lehet építkezni. Az idén 50 éves park születésnapi akciókkal várja a családokat. Ha legalább 2 nappal előre online megvásárolják a belépőket, akkor a jegyár harmadát elengedi az „ünnepelt”.

Vagány Vakáció Legoland Billund - OTP TRAVEL utazási irodaforrás: www.legoland.dk/en/

Harry Potter (Warners Brothers) Studio, London, Anglia

A Warner Bros, Harry Potter Studio Tour London szélén, egy hatalmas területen látogatható, közel ahhoz a stúdióhoz, ahol valóban forgatták a nagy sikerű mozi részeit. Az ide látogatók eredeti díszletek, jelmezek és kellékek között bolyongva ismerhetik meg a Harry Potter-filmek lenyűgöző világát. De nem kell megrögzött Harry Potter-rajongónak lenni ahhoz, hogy az embert teljesen magával ragadja a stúdió. A túra egy moziteremben indul, ahol Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint, azaz Harry, Hermione és Ron köszöntik a vászonról a látogatókat és indítják el a mesés kirándulást. A stúdió leginteraktívabb része az a Greenbox stúdiórész, ahol kipróbálhatjuk a seprűn lovagolás, illetve a repülő autóban való utazás élményét, ráadásul kalandunkról kép és videó is készül, amit a stúdió belső üzletében megvásárolhatunk. Szintén izgalmas kaland, hogy kipróbálhatjuk a varázspálca-viadalhoz szükséges trükköket, amelyeket a film koreográfusa mutat be virtuálisan.

Vagány Vakáció  - OTP TRAVEL utazási irodaforrás: www.wbstudiotour.co.uk

Ferrari Land, Spanyolország

A Ferrari Land és a mellette lévő PortAventura World Barcelonától csupán egy órányira, Salou népszerű nyaralóhelye mellett fekszik. Az olasz autó szerelmesei nem csupán a régi és jelenleg futó autómodelleket csodálhatják meg, hanem felülhetnek az 5 másodperc alatt 180 km/órára gyorsuló hullámvasútra is. A Red Force névre hallgató "játékszer" a brutális gyorsulás után merőlegesen 112 méter magasságig jut fel, ahonnan szintén merőlegesen, szinte szabadesésben érünk be a célba. Európa legmagasabb és leggyorsabb hullámvasútjáról van szó. Természetesen egy gigantikus, kilenctonnás "Cavallino Rampante", vagyis a Ferrari jelképévé vált ágaskodó fekete ló díszíti.

A Ferrari Land 2018-ban gyerekeknek szóló játékokat újított be: a gyereknek is létrehoztak egy szabadeső tornyot, ahol 9 méterről élhetik át a felnőttek egyik kedvenc szórakozását. A Junior Red Force egy mini hullámvasút, a Crazy Pistons („őrült dugattyúk") pedig több mint 9 méter magasba lendíti fel a gondolákban ülőket. A Ferrari Land-ban természetesen múzeum és autóvezetési lehetőség is van, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A parkban sétálva könnyű három utcai előadásba is botlani, ebből az egyik a Rondo Veneziano: a művészek barokk ruházatban, korhű zenével varázsolják a látogatót ebbe a történelmi korba. A másik címe Folklore Italiano, melynek célja zenével az igazi Olaszországba repíteni a látogatót, míg a harmadik az ókori Rómát idézi meg.

Vagány Vakáció Ferrariland - OTP TRAVEL utazási irodaforrás: www.portaventuraworld.com/en/ferrari-land

fejléckép forrás: www.legoland.dk/en/

Kapcsolódó ajánlatok:


DÉL-OLASZORSZÁG TITKAI - PUGLIA

Olaszország
érdeklődésre

KANÁRI-SZIGETEKI SZÁLLÁS AJÁNLATAINK

Spanyolország
210 000 Ft-tól/fő

SPANYOLORSZÁG - TENGERPARTI SZÁLLÁS AJÁNLATAINK

Spanyolország
257 000 Ft-tól/fő

TENGERPARTI HÉTVÉGE BARCELONÁVAL

Spanyolország
279 000 Ft-tól/fő

SEVILLAI VÁROSLÁTOGATÁS – ANDALÚZ HANGULATOK

Spanyolország
369 000 Ft-tól/fő

NAPFÉNYES MALAGA - KALAND ÉS KULTÚRA

Spanyolország
369 000 Ft-tól/fő

PÁRIZS TITKAI

Franciaország
375 000 Ft-tól/fő

EUROSTARS MALAGA****

Spanyolország
389 000 Ft-tól/fő

MALLORCAI HÉTVÉGE

Spanyolország
399 000 Ft-tól/fő

KIRÁLYI MADRID

Spanyolország
399 000 Ft-tól/fő

RÓMA - CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS

Olaszország
399 000 Ft-tól/fő

BARCELO MALAGA****

Spanyolország
419 000 Ft-tól/fő

OCCIDENTAL FUENGIROLA**** - FUENGIROLA, SPANYOLORSZÁG

Spanyolország
449 000 Ft-tól/fő

ALUA BOCCACCIO****- ALCUDIA, MALLORCA

Spanyolország
489 000 Ft-tól/fő

További ajánlatok:

Sajnos nincs megfelelő találat. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.

Hívjon minket!

+36 1 486 6600
Szakértőink minden utazási kérdésére válaszolnak.
Irodáinkban személyesen állunk az Ön rendelkezésére!

Keressünk együtt!

Személyes utazási szaktanácsadóink
az Ön igényei megismerése után
a legmegfelelőbb utat állítják össze!

Segítünk!

Élő chat
hétfőtől - péntekig
08:30 - 17:00