A Hoppin' John az amerikai délen elterjedt újévi ételhagyomány, mely sertéshússal ízesített borsóból vagy fekete szemű borsóból és rizsből készült étel. Gyakran kelkáposztával vagy más főtt zöldségekkel, kukoricakenyérrel tálalnak. Az étel állítólag szerencsét hoz az új esztendőben. Az étel történetét és nevét különböző népi hagyományok követik nyomon, de a legvalószínűbb, hogy afrikai és nyugat-indiai hagyományokban gyökerei vannak é a rabszolgák hozták át Észak-Amerikába. A Hoppin' John receptje már 1847-ben megjelenik Sarah Rutledge "The Carolina Housewife" című könyvében, és az évszázadok során az otthoni és a hivatásos szakácsok újraértelmezték.

A spanyolok hagyományosan a madridi Puerta del Solról nézik az élő közvetítést, ahol a tér óratornya előtt gyűlnek össze az ünneplők, hogy köszöntsék az új évet. A téren lévők és az otthon nézők egy szokatlan éves hagyományban vesznek részt: éjfélkor az óra minden egyes harangszóját követően egy-egy szőlőszemet esznek. Néhányan még a szőlőjüket is előkészítik - hámozzák és magozzák -, hogy a lehető leghatékonyabbak legyenek, amikor eljön az éjfél. A szokás a XX. század fordulóján kezdődött, és állítólag az ország déli részén élő szőlőtermelők találták ki, akiknek bőséges termésük volt. Azóta a hagyomány számos spanyol nyelvű országban elterjedt.

A tamales kukoricatésztából készül, melyet hússal, sajttal és más ízletes kiegészítőkkel töltenek meg, és banánlevélbe vagy kukoricacsuhéba csomagolnak. Mexikóban szinte minden különleges alkalomkor megjelenik ez a fogás, azonban az ünnepi időszak különösen kedvelt időszaka az ételnek. Sok családban nők csoportjai gyűlnek össze, hogy több száz ilyen kis csomagot készítsenek - mindenki a főzési folyamat egy-egy szakaszáért felel -, hogy aztán szétosszák a barátoknak, családtagoknak és szomszédoknak. Újévkor gyakran tálalják menudóval, egy pörköltből és hominiből készült levessel, amely köztudottan jó másnaposság ellen. A vérbeli mexikóiaknak nem okozhat gondot, hogy találjanak olyan éttermeket, ahol szilveszterkor tamalét kínálnak, hiszen Mexikóvárosban az utcasarkokon éjjel-nappal árusítják a párolt tamalét.

Hollandiában a falatnyi sült tésztás labdacsokat, az oliebollent streetfood kocsikból árulják és hagyományosan szilveszterkor és különleges ünnepi vásárokon fogyasztják. A fánkszerű gombócok tésztája ribizlivel vagy mazsolával van megspékelve, olajban kisütve majd porcukorral meghintve. Amszterdamban keressük az Oliebollenkraams-t, az utcán álló kis ideiglenes bódékat vagy utánfutókat, amelyekben forró, sült oliebollent árulnak.

Ausztria és a szomszédos Németország „Sylvesterabend”-nek, azaz Szent Szilveszter estéjének nevezi a szilvesztert. Az osztrák ünneplők fahéjjal és fűszerekkel ízesített vörösboros puncsot isznak, szopós malacot esznek vacsorára, és marcipánból készült kismalacokkal (marzipanschwein) díszítik az asztalt. A változatos alapanyagból készült szerencsehozó malacok, azaz a Glücksschwein, szintén gyakori ajándékok mind Ausztriában, mind Németországban.

A japán háztartásokban a családok szilveszter éjfélkor hajdinás soba tésztát - toshikoshi soba - esznek, hogy búcsút vegyenek az elmúlt évtől és üdvözöljék az új évet. A hagyomány a XVII. századig nyúlik vissza, melyben a hosszú tészta a hosszú életet és a jólétet jelképezi. A mochitsuki nevű másik tradicionális szokás szerint, a barátok és a család az újévet megelőző napon mochi rizssüteményt sütnek. Az édes, ragadós rizst megmossák, beáztatják, megpárolják és sima masszává verik. Ezután a vendégek felváltva csípnek le darabokat, hogy kis kifliket készítsenek belőle, amelyeket később desszertként fogyasztanak.

A háromkirályok hagyománya számtalan kultúrán átívelő. A görögöknél a Vasilopita, a franciáknál a gateau vagy galette des rois, a mexikóiaknál a Rosca de Reyes, a bolgároknál pedig a banitsa névre hallgat. Formája és összetevői változóak, de a legtöbb esetben egy figurát rejtenek bele, amelyről gyakran azt mondják, hogy a Krisztusgyermeket ábrázolja. Aki megtalálja az elrejtett aranypénzt vagy figurát annak a hagyomány szerint szerencsés éve lesz. A süteményt általában szilveszter éjfélkor fogyasztják - bár egyes kultúrákban karácsonykor vagy január 6-án, Epifánia azaz Vízkereszt napján vágják fel.

Az olaszok a szilveszter estét a La Festa di San Silvestroval ünneplik, amely gyakran a hagyományos cotechino con lenticchie-vel, azaz kolbászos-lencsés pörkölttel kezdődik, amely állítólag szerencsét hoz - a lencse a pénzt és a szerencsét jelképezi -. Sok háztartásban asztalra kerül még a zampone, amely töltött disznótoros. Az étkezést a chiacchiere - mézben és porcukorban meghempergetett sült tésztagolyók - és prosecco zárja. Az ételek gyökerei Modenában találhatók, de a szilveszteri lakomák az egész országban elterjedtek.

Mivel Lengyelországban és Skandinávia egyes részein bőségesen van hering, és mivel ezüst színe a pénzérméket jelképezi, így ezekben a nemzetekben sokan éjfélkor savanyított heringet esznek, hogy jólétet és bőséges évet hozzanak. Egyes helyeken a pácolt heringet tejszínes mártással, más helyeken pedig hagymával fogyasztják. Az egyik különleges lengyel szilveszteri pácolt heringkészítmény, a Sledzie Marynowane úgy készül, hogy egész sós heringeket 24 órán át vízben áztatják, majd hagymával, fűszerrel, cukorral és fehér ecettel egy befőttesüvegbe rakják.

Kransekake, szó szerint koszorútortát jelent, amely sok egymásra rétegezett, koncentrikusan elhelyezkedő tortakarikából áll, és Dániában és Norvégiában szilveszterre és más különleges alkalmakra készül. A sütemény mandulalisztből, tojásfehérjéből és cukorból áll. A keveréket egy speciális sütőformában sütik ki, amelyben egyszerre több, különböző méretű sütigyűrűnek is van hely. A változó méretű gyűrűket egymásra helyezve alakítják ki a Kransekaket. Gyakran egy üveg borral vagy Aquavittal – skandináv szeszesitallal - a közepén, díszekkel, zászlókkal, kekszekkel díszíthetik a világ egyik leglátványosabb süticsodáját.