Andalúzia fővárosában a középkor óta tartják meg a látványos nagyheti ünnepségeket Húsvét előtt. A városban az ünnep vallásos jellege kerül előtérbe, 58 körmenet csaknem 5000 hagyományos kosztümbe öltözött résztvevője járja a várost. Ezen a héten a fekete ruhába és mantillába, azaz a jellegzetes faragott fésűvel rögzített csipkefátyolba öltözött hölgyeké, a tavasz érkezését is megünneplő helyieké a város központja; és persze azoké a turistáké is, akik ilyenkor szeretnék felfedezni a várost. A valamivel több, mint egyhetes nagyheti fieszta központjául szolgáló katedrális a világ harmadik legnagyobb temploma, amelyet méretében csak a római Szent Péter-katedrális és a londoni Szent Pál-katedrális előz meg. A gótikus épületek között csúcstartónak számít, az ember lélegzete is eláll, ha átlépi kapuját. Belsejében Murillo, Goya, Pedro de Campana és Luis de Vargas művei láthatók. A sevillai Katedrális, a vele azonos téren található Real Alcazárral az UNESCO Világörökség része.

A virágvasárnapi körmenetet Krisztus Király emlékére tartják. A körmeneteken általában a Szűzanya és Jézus Krisztus szobrait hordozzák körbe a városban a vallások testvériségek. Andalúziában a Szűzanyát paloma blancanak (fehér galamb) nevezik, ő egyébként a tartomány védőszentje. A menetek általában az adott testvériség saját templomából indulnak, és mindegyikük más útvonalon vonul végig, de a Calle Campanát és a katedrálist mindegyik menet érinti, mielőtt – akár hosszú órákkal az indulás után – visszatérne a templomba.

A processziók nélkülözhetetlen elemei az úgynevezett „pasos”, a szent szobrok, melyeket a hívők a vállukon visznek körbe a városon. Ezek többnyire a passió egyes jeleneteit elevenítik fel, vagy evangéliumi szereplőket mutatnak be hatalmas felvirágozott oltárokon. Mérettől függően 30-50 férfi hordja a vállán (ezeket a férfiakat costaleroknak nevezik) ami óriási odafigyelést, erőt és logisztikát is igényel. Ám arra is van példa, hogy béklyót erősítenek a bokájukra, így emlékezve Jézus keresztútjára és kínjaira. Minden nap számos testvériség indul útnak, a szobrokat hagyományos ruhákba és csuklyába öltözött felnőttek és gyerekek kísérik. Ők a közösségük színeit öltik magukra, és azokat az embereket szimbolizálják, akik Jézust keresztre küldték. Az ijesztő álarcot szégyenükben húzták a fejükre. Nem ritka az olyan confradias, amelynek a története akár a XIII. századik is visszanyúlik. Az erkélyeken állók a “saetas”-nak nevezett dalokat éneklik a szobrok tiszteletére. Egyszerre ijesztő és méltóságteljes.

Ez többet követel tőlük, mint egyszerű, mély vallásosságot: ezek az emberek gyerekkoruktól kiveszik a részüket a menetből, nemcsak a Húsvét öröméből, de az előtte lévő időszak szenvedéseiből is. Aki nem vonul a menetben, azok is szépen felöltöznek, és csendben figyelik a menetet. Igaz, hogy 8-10 órákat kell álldogálnunk, de megéri: a húsvéti körmenet minden érzékszervünkre hat: láthatjuk a színes csuklyások kavalkádját, hallhatjuk a zenei aláfestést, a helyenként szenvedélyes zokogást(bár nem ritka, hogy egyes csuklyás csoportok csendben vonulnak), közben pedig érezhetjük a tömjén és a gyertya mindent betöltő illatát. A spanyol egy mélyen vallásos nemzet, a katolicizmus része a mindennapoknak; még a látszólag teljesen profán tevékenységek is vallási tartalommal átitatottak. Vallásos hitük nem az evilági élettől elfordult, szomorú áhítat. Semmiképpen nem a túlvilágra koncentrálnak, és vallásos indíttatású ünnepeiknek ugyanúgy kísérője a zene és a tánc is, mint a fériáknak.

Többszörösen is érdemes Húsvét táján érkezni. A húsvéti ünnepek után két héttel ugyanis megkezdődik a hatalmas flamenco-fiesta, a Féria de Abril. Minden városnak megvan a maga fériája az év valamelyik hetén, de a sevillaiak büszkélkedhetnek Andalúziában, de még Spanyolországon belül is, a legnagyobb szabásúval. Az ünnepségsorozat a 19. században marhavásárként indult, de mára valóságos andalúz folklórfesztivállá vált, ahol hatalmas sátrakban folyik az eszem-iszom, szól a zene és kopognak a flamenco-táncosok cipői. A fesztiválnak otthont adó városrészbe hagyományosan lovon, kocsin érkeznek a résztvevők, andalúz öltözetben – a nők szigorúan fodros flamenco-ruhában. Nappal is egymás után következnek a programok, de este indul csak be igazán az élet és a mulatozás.

A mulatságok jelenlegi helyszíne a Sevilla délnyugati felén található Los Remedios városrész, ahol a Guadalquivir folyó mentén egész évben hasonló nagyszabású rendezvények, cirkusz, vidámpark, vásár kap helyet. Az 1920-as évektől vette fel jelenlegi formáját, amikor szabályos utcahálózatban fogták egybe a sátrak (caseta) egyre növekvő rendszerét. Évről-évre változó formájú, de pompázatosan kivilágított bejárati kapu vezet a 20000 papírlampionnal megvilágított kis városkába. Az utcákat híres torreádorokról nevezik el, s ma már 15 utcában több mint 1000 sátor található, melyet családok, vállalatok és szervezetek állítanak fel. Az ünnep gyakorlatilag egy társadalmi szintre emelt, családi és baráti körben megtartott orbitális eszem-iszom, tánccal-zenével - hagyományos helyen és keretek között.

A Féria mulatságainak jó része magánsátrakban folyik, itt a családok, baráti társaságok esznek-isznak, külsősök nem juthatnak be. A gyerekek ugyanúgy részt vesznek benne, mint a felnőttek. Gyakorlatilag a spanyolok ezen a módon tartják élőben a családi szálakat és szociális kötődéseiket. A sátrak déltől este 8-ig, majd lámpagyújtástól hajnalig csak leeresztett függönyök mellett, mintegy zártkörű klubként működnek.

A közösségi sátrak azonban mindenki számára nyitva állnak, itt a helyi ételek és borok mellett a flamenco sevillai műfajával, a sevillanaval is megismerkedhetünk. A féria idején minden nap tartanak bikaviadalokat, amelyek állítólag mindig a szezon legjobbjai. Az ünnepi hét idejére bezárnak az iskolák, a vállalatok lehúzzák a rolót, és gyakorlatilag megszűnik minden más működni.