Élmények a világ körül

Keresés

Namíbia - Windhoek

Afrika szafari - Namíbia - Windhoek

Namíbia -Windhoek

Namíbia fővárosa Windhoek Madridhoz hasonlóan az ország középpontjában található. Namíbia egyetlen nemzetközi reptere is itt van, a legtöbb utazó Windhoekban lép be az országba. Érdemes legalább egy napot eltölteni itt mielőtt távolabbi régiók felfedezésére indulnánk. Jóllehet a várost már 1890-ben megalapították, csak 100 évvel később, 1990-ben vált Namíbia központjává. Az egyik legfontosabb látnivaló a Tintenpalast (Tintapalota), amely jelenleg a Miniszterelnöki Hivatalnak és a Parlamentnek ad otthont. Az épületet a bennszülöttek a hivatalnokok által kiadott iratokhoz használt tinta miatt neveztek el így. A létesítmény látogatható, hétfőtől péntekig 9-12 valamint 14-16 között várják az érdeklődőket. A Tintenpalast közelében koncentrálódik a város többi nevezetessége, így a 1900-as évek elején épített Christuskirche templom is, ami Windhoek jelképévé vált. A német evangélikus templom neogótikus és art nouveau stílusjegyeket hordoz magán, a vasárnapi istentiszteleteket a mai napig német nyelven celebrálják. Ha nem a mise idején szeretnénk meglátogatni, akkor a kulcsot a Peter Müller utcai irodában kell elkérni hivatali időben. A közeli Zoo Park elnevezés kicsit megtévesztő lehet, nem állatkertről, hanem egy kellemes városi parkról van szó. Jól esik megpihenni vagy piknikezni az árnyat adó pálmafák alatt. Háborús emlékműv és kőkori elefántoknak szentelt oszlop is található itt. Ha állatkerti élményre vágyunk, akkor a mindössze 24 km-re lévő Dan Viljoen Game Parkba érdemes ellátogatni, ahol szafaripark jelleggel ismerkedhetünk a térség állatfajaival. A 4000 hektáros parkban gyalogösvényeket alakítottak ki, 1,5-9 km hosszúságúakat. A belépő 3€ személyenként, ha autóval kívánunk behajtani, akkor azért további 1€-t kell fizetni. Csak terepjáróval induljunk neki, az utak helyenként kihívások elé állítják még a gyakorlott sofőröket is. Ha inkább a városban időznénk, akkor a Nemzeti Múzeumot (hétfő-péntek 9-18, szombat-vasárnap 15-18), a Függetlenségi Emlékmúzeumot (hétfő-péntek 9-17, szombat-vasárnap 10-17), az Owela múzeumot (hétfő-péntek 9-18, szombat-vasárnap 15-18) érdemes megtekinteni. A mai, teljesen átalakított Windhoek nevezetessége az Independence Avenue (korábban Kaiser strasse) nyüzsgő forgataga, impozáns épületeivel, bankjaival, elegáns üzleteivel, bevásárlóközpontjaival és éttermeivel. A Joe’s Beerhouse szinte intézménynek számít, 15€-ért vegyes vadtálat rendelhetünk melyen zebra-, antilop-, és krokodilspecialitások vannak. Próbálkoznak itt gulyáslevessel is, de talán ezt érdemesebb hazatértünkkor itthon enni.
 

Kapcsolódó ajánlatok:


ZAMBIA – NAMÍBIA – BOTSWANA

Zambia
érdeklődésre

ZAMBIA – NAMÍBIA

Zambia
érdeklődésre

UGANDA

Uganda
érdeklődésre

UGANDA SZAFARI - EGYÉNI KÖRUTAZÁS

Uganda
érdeklődésre

BOTSWANA ÉS A VIKTÓRIA-VÍZESÉS

Botswana
érdeklődésre

DÉL-AFRIKA - SZAFARI ÉS KÖRUTAZÁS

Dél-Afrikai Köztársaság
1 799 000 Ft-tól/fő

MADAGASZKÁR

Madagaszkár
1 898 000 Ft-tól/fő

További ajánlatok:

Sajnos nincs megfelelő találat. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.

Hívjon minket!

+36 1 486 6600
Szakértőink minden utazási kérdésére válaszolnak.
Irodáinkban személyesen állunk az Ön rendelkezésére!

Keressünk együtt!

Személyes utazási szaktanácsadóink
az Ön igényei megismerése után
a legmegfelelőbb utat állítják össze!

Segítünk!

Élő chat
hétfőtől - péntekig
08:30 - 17:00